Jelenlegi hely

Tedd mérlegre a jelent! - Egyensúly helyett munka-magánélet összehangolás

Hol van az én utam?  Mit is akarok valójában? Hogyan tudom elérni, megvalósítani, amire vágyom? - Sokan tesszük fel ezeket a kérdéseket. Pigler Annától és Robogány Veronikától, az Élettükör Mentálhigiénés Műhely alapítóitól izgalmas válaszokat kaptunk önismeretről, változásról, lelkiismeretfurdalásról és zsonglőrködésről.

Mi az a három legfontosabb kérdés, amit minden nőnek időről-időre fel kellene tennie önmagának?

Anna: Nem tudom, van-e ilyen "kell" kategória egy nő számára. Nekem vannak kérdéseim, amelyeket időről-időre felteszek magamnak, de szerintem ez nem nem-függő. Az egyetlen állandó dolog a változás. A legfontosabb kérdéseim ehhez kapcsolódnak: Helyemen vagyok-e? Jó irányba megy-e a változás, amiben vagyok? Miben szeretnék vagy tudok fejlődni, növekedni?

Tapasztalatom szerint  egy mentálisan egészséges ember számára a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy az őt érő, vagy a benne lévő változást nem tudja elfogadni, kezelni.

Veronika: Ha általánosságban értjük a kérdést, akkor nekem ez jut eszembe: Hol tartok most a korábban kitűzött céljaim vonatkozásában? Olyan képet látok-e magamról, amit a koromnak megfelelően elképzeltem, remélek, szeretnék? Mit tettem azért, hogy elérjem a vágyott állapotot? Kell e változtatnom azon az irányom, amin haladok? Egyáltalán haladok e? Hogy vannak a hozzám közel állok (társam, férjem, barátom, gyerekeim) éppen? Elégedettek mellettem?

Ha kifejezetten a munka-magánélet témában gondolkozom, akkor így hangoznak a kérdéseim:

Örülök annak, ami a napi feladatom? Mennyi az élvezetes benne, mennyi a kötelesség, mennyi a kompromisszum? Szeretnék-e változtatni ezeken az arányokon? Tudok változtatni? Ki segíthetne? Milyen üzeneteket kapok a nekem fontos emberektől a munkámmal és családban való jelenlétemmel kapcsolatban? Hogyan érintenek ezek engem? Mik a válaszaim ezekre az üzenetekre?

Szerintetek miért van az, hogy a legtöbb nő egy hatalmas lelkiismeretfurdalásnak éli meg az anyaságot?

Anna: Nem gondolom, hogy a nők az anyaságuk egészét élik meg lelkiismeretfurdalással. Ilyenkor rákérdezek: Pontosan mikor szoktad ezt érezni? Mit csinálsz akkor, amikor ez az érzés rád tör? Sokszor kiderül, hogy ezek az érzések nem állandóak, mindenre kiterjedőek.

Amikor sikerül beazonosítani, pl. ha elmegy este a barátnőjével moziba és ilyenkor rosszul érzi magát, hogy nem ő fekteti le a gyerekeket, de amúgy ha együtt van a család, akkor teljesen rendben van - akkor lehet elkezdeni dolgozni ezzel a rossz érzéssel.  Ezeket a kérdéseket egyébként magunknak is feltehetjük, így sok szenvedést tudunk megspórolni. Minden anya másban jó, és nem lehet mindenben jó lenni.

Veronika: Szerintem a "Dolgozhatok-e a családom mellett?", "Elég időm marad a magánéletemre?', "Tudok végezni a munkahelyi feladataimmal?" "Hogyan tudom meghúzni a határaimat?" kérdésekre adott bizonytalan válaszok azok, amelyek lelkiismeretfurdalást okoznak. A férfiakat is gyötri, hogy nem tudnak elég időt tölteni a szeretteikkel, de ők nehezebben beszélnek ezekről a nehézségekről.

A magyar férfiakra kifejezetten jellemző, hogy első sorban magukat tartják családfenntartónak. A nőknél a “gyermekeim mellől visszamenni dolgozni”, “szükségem van az új impulzusokra”, “ki szeretnék teljesedni másképpen is” gondolatok, de így “magukra hagyom az otthoniakat” gondoskodási vágy az, ami gyakran oka a szétszakítottság érzésének.

10+1 kérdés, ami segít elindulni

Mi volt az életedben az a fordulópont, ami a legnagyobb "élettükör" volt munka-magánélet egyensúly terén?

Veronika: Későn szültem és nagyon vártam, hogy otthon lehessek a gyerekeimmel. Negyedik gyermekem születése után derült ki, ha be akarom fejezni a másoddiplomás tanulmányaimat, akkor most érdemes nekiugranom, mert később elévülnek a vizsgáim. Boldog voltam otthon a gyerekekkel, gyakran fáradt, de élveztem amit csináltam, és úgy éreztem a helyemen vagyok. Meglepetésemre az újból megkezdett tanulás és a hozzá kapcsolódó gyakorlat hívta fel arra a figyelmemet, hogy valami másra is vágyom, másfajta szellemi kihívásra, kiteljesedésre. Új dolgot tanultam magamról.

Mostanában gyakran keresem az egyensúlyt munka és magánélet között, küzdök az idő végességével. Tükröt tartanak elém a gyerekeim kérdései, amelyek megválaszolása akár hosszas beszélgetéseket igényelnek és tükröt tart elém a kolleganőm lendülete, elkötelezettsége, amelyhez képest mindig meg kell határoznom magam és megtalálnom a saját egyensúlyomat.

Anna: Nekem ehhez a fordulóponthoz egy konkrét kép tartozik: elfelejtettem, hogy a gyerekem kirándulni megy az osztállyal, és reggel kapkodva csomagoltam neki valamit, hogy ne haljon éhen. Akkor nagyon elszégyelltem magamat, és a fent említett lelkiismeretfurdalás tört rám, mert rájöttem, hogy hiába teszem le a munkát fizikailag, fejben még mindig dolgozom délután, amikor a gyerekeimmel vagyok. Ez gátol abban, hogy rájuk figyeljek, jelen legyek fejben-lélekben is. Így nekem pl. ezt a “letevést” kell tudatosan gyakorolnom.

Messzebbre visszatekintve pedig az a felismerés, amikor a 7 év gyerekekkel otthon töltött idő után újra elkezdtem használni szabad szellemi kapacitásaimat. Ha ezt hamarabb felismerem, hogy nekem erre mekkora szükségem van, akkor sok frusztrált pillanattól szabadíthattam volna meg magamat és a családomat.

Egyáltalán létezik munka-magánélet egyensúly?

Veronika: Úgy gondolom, hogy ahogy egy mérleg sem áll egy helyben, nem egy számot mutat, amikor ráállunk, az életünk előre haladtával, a munka-család egyensúly is változik. Hol erre billen, hol arra, hol itt érzem, hogy rendben mennek a dolgok és elégedett vagyok magammal, hol a másik oldalon. Ez az egyensúly keresés azonban nem csak állandó zsonglőrködést jelent, hanem inspirál is, nem hagy elpihenni.

Ha kibillen a mérleg, ez jelzés értékű és egy új helyzetből, új gondolatok, új megoldások születhetnek. Persze nem mindegy, hogy milyen gyakran billen ki és mennyire fáradok bele a libikókázgatásba.

Ezért inkább irányokat keressünk, ne hozzunk végleges döntéseket. Ha az irány jó, az új erőt adhat a folytatáshoz.

Anna: Különbözőek vagyunk, nincs egyetemes recept, ami mindenkinél működik. Ebből a szempontból azt mondhatjuk, nincs is egyensúly, hiszen a gyerekünk anyák napi műsorát nem lehet mérlegre tenni egy munkahelyi külföldi úttal, mégis van az helyzet, amikor az utóbbit választja valaki, mert nem tehet mást. Ezért nagyon romboló, amikor az édesanyák egymás felett pálcát törnek: “Én a munkahelyemről mentem be a szülőszobára” - számomra ez volt az első ilyen mondat, amikor az első gyermekünket vártam, és a 6. hónapban abbahagytam a munkát.

Az egyensúly nem egy állandó dolog. Folyamatosan küzdünk érte, és van, hogy azért küzdünk, hogy ezzel az egyensúlytalansággal együtt tudjunk élni. Szerintünk inkább munka-magánélet összehangolás van, nem egyensúly.

Kik tudják sikeresen menedzselni az életüket? Mi a legfőbb szuperképesség, ami ehhez kell?

Anna: A legfőbb szuperképesség szerintünk az önismeret. Hogy képes vagyok reflektálni önmagamra. Ez ma már elcsépelten hangzik, pedig ha belegondolunk, ez egy logikus láncolat: ha ismerem önmagam, akkor tisztában vagyok pl. a gyengeségeimmel és az erősségeimmel. Az előbbin tudok dolgozni, az utóbbiból pedig önbecsülést, önbizalmat építeni.

Ha van önbecsülésem, és felismerem az értékeimet, akkor szeretni is tudom magamat. Ha tudom magamat szeretni, akkor másokat is képes vagyok szeretni, hinni és bízni bennük. Meglátni bennük az értékességet. Ez egy egész, sikeres élet, ha idáig eljutunk.

Egyszerűnek hangzik, de sokszor már az első lépéseknél elakadunk, vagy az ezzel járó fájdalmak, felismerések miatt megállunk.

VeronikaAz erősségeink és gyengeségeink felismerése mellett ugyanolyan fontos, hogy a legfőbb mozgató rugónkat, a szükségleteinket is felismerjük. Nem szoktuk megnevezni a szükségleteinket, pedig ezek tudatosítása erőt ad. Ha felismerjük és kommunikálni tudjuk őket, gyorsabban tudunk segítséget kérni, könnyebben tudjuk a konfliktusainkat kezelni, nem érezzük magunkat egyedül.

Anna: Ezért is építünk bele minden workshopunk és tréningünk tematikájába  önismeretet. Azt tapasztaljuk, hogy a coaching eszközök, szervezetfejlesztési elemek, kommunikációs technikák és személyiségmodellek akkor tudnak a leghatékonyabbak lenni, ha extra önismerettel párosulnak. Nekünk ez a specialitásunk, e két irány integrálása, egymás megtámogatása.

Kiket szeretnétek megszólítani? Kiket vártok a rendezvényekre? 

Anna: Amikor elkezdtünk tréningeket tartani ebben a témában, akkor azt gondoltuk, férfiakat, nőket, pályakezdőket, pályamódosítókat, családosokat, egyedülállókat egyaránt meg akarunk szólítani. A jelentkezők azonban nem olvastak a mi fejünkben. Kizárólag nők jöttek, családosok, vagy családalapítás előtt állók, akik valami változást akartak elérni.

Ezért egy idő után rájöttünk, őket tudjuk a leginkább megszólítani, mert azonos nyelvet beszélünk. Tudjuk, milyen a családalapítás előtt állni, de azt is ismerjük, milyen 3-4 gyermek mellett új utakat keresni a munkában, az életünkben, amely passzol a családi életvitelhez. Ismerjük ezeket az érzéseket, és a kezükbe tudunk adni eszközöket, amelyek egy-egy döntés meghozásához hozzásegíti őket.

Mi a leggyakoribb probléma, dilemma, amivel hozzátok fordulnak?

Anna: A változás. Változás az életemben, a körülményeimben, az ehhez való alkalmazkodás. Merre tartsak? Hol az én utam?  Vagy a változás hiánya: a monotónia, fásultság, céltalanság. Mi az én célom? Mit is akarok én valójában? Hogyan tudom elérni, megvalósítani, amire vágyom?

VeronikaA másik a bizonytalanság (merre induljak? induljak-e? ) és az önbizalomhiány (képes vagyok rá?). Van, aki azért jön, mert felkeltette az érdeklődését a téma, és valójában szeretne egy kis saját időt magának, arra vágyik, hogy egy kicsit csak magára figyeljen, kikapcsolja élete többi részét, megpihenjen, miközben valami egészen mással foglalkozik, mint a hétköznapokban.

Milyen technikákkal és milyen formában (pl. workshop, tréning) dolgoztok?

VeronikaTartunk rövidebb, félnapos workshopot és két napos tréninget a hétvégéken illetve péntek délután.

"Tedd mérlegre a jelent!" workshopunkat azoknak szervezzük, akik úgy érzik, hogy a munka-magánélet kérdése konfliktust okoz számukra, de a workshop elsősorban nem ennek összehangolását ígéri, hanem abban segít, hogy a résztvevők ránézzenek jelenlegi helyzetükre.

"Tedd mérlegre a jövőt!" tréningünk intenzívebb elmélyülést igényel és ezért 2 naposra terveztük. Minden résztvevő kap egy általunk kidolgozott munkafüzetet, így a tréning után is felelevenítheti mindenki, hogy mit tanult az önismereti feladatok, tesztek és játékok során. Célmeghatározó feladatainkat is integráltuk a munkafüzetbe, ez a tréning után is használható, ha új célokat tűz ki az életében, illetve újabb döntési helyzet előtt áll.

Anna: A különbség a workshop és a tréning között nem csupán az időtartam, hanem az, hogy míg a workshop egy pillanatfelvételt ad a résztvevő jelenlegi helyzetéről, (hol tart most? mik a szükségletei? mi is a valódi kérdése, dilemmája?), addig a tréning egy folyamat, amelyben a vágyakat, szükségleteket segítünk összehangolni a lehetőségekkel, és segítünk irányokat találni a célokhoz, amelyeket egyébként szintén segítünk megtalálni.

Ami a közös a workshopban és tréningben, hogy mindkettőben használunk dramatikus elemeket és  önismereti feladatokat, valamint a csoport adta plusz értéket, hogy egymás tükrei lehetünk.

Mindez biztonságos légkörben (titoktartást kérünk), keretek között (nem kritizáljuk egymást) és reményeink szerint önmagunkra figyelve, őszintén zajlik.

Mit tanácsoltok egy mai "újratervező" anyának, aki keresi a saját útját?

VeronikaJöjjön el hozzánk egy beszélgetésre! :-) Komolyra fordítva a szót: merjen segítséget kérni, ha úgy érzi, nem boldogul - a szó legszorosabb értelmében. A kérés nem a gyengeség jele, hanem az, hogy beismerem magamnak, szeretnék valamiben fejlődni, növekedni, változni.

Élettükör Mentálhigiénés Műhely
1025 Budapest, Krecsányi u. 12.

Halász Kinga
- Budapestimami -

Partnereink