Jelenlegi hely

Sajnálom kislányom, nekem ez nem megy

Vigyázat! A nyugalom megzavarására alkalmas képi hatások következnek! Suta mami újra a pályán.

Amikor kislány voltam, mindig irigykedve néztem azokat az osztálytársaimat, akik nap mint nap gyönyörű hajkölteményekben jártak iskolába. Pontosan emlékszem a napra, amikor másodikban elhatároztam, márpedig nekem is hosszú haj kell. Lehetőleg azonnal. És lehetőleg rögvest valami szuper fonattal együtt. Ültem a padban a bilifrizurámban, egészen pontosan ebben itt:

...és arra gondoltam, engem anyám alaposan átvert. Minden egyes nyáron rábeszélt a rövid hajra, mondván az mennyire kényelmes lesz nekem, nem melegít és mennyivel hamarabb megszárad majd úszás után. Persze ebben igaza is volt, és persze 87-ben még kb. az iskola felének volt pont ugyanilyen haja, mint nekem, de engem ez akkor már mind nem érdekelt, én csak az előttem ülő Nóri csodás parketta fonatát láttam. Számoltam a napokat, felváltva kérdezgettem a családtagjaimat, hogy mikor lesz már hosszú hajam és látszik-e már, hogy hosszabb...az idegeikre mehettem a témával. 

Akkor még nem tudtam, amit anyám már igen: hiába lesz hosszú hajam, soha az életben nem lesznek olyan pompás fonataim, mint Nórinak.

Ma már megértelek, anyu. :) És sajnos ma már azt is tudom, hogy az én kislányomnak sem lesznek soha mesés hajkölteményei. Pedig van internet, fényképes leírás, videós segítség, minden... én mégis pont ugyanúgy bénázok, mint anno anyám. Íme néhány a szánalmas próbálkozásaimból:

1. Parketta, vagy francia fonás

2. Halszálka fonás

3. Vízesés fonás

Ne haragudj kislányom, nekem ez nem megy. Ugye jó lesz a copf is? Az talán sikerül az olyan sutamamiknak is, mint amilyen anyád. :)

 

Szerző: Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére