Jelenlegi hely

Jövő év januárjában lép életbe a közétkeztetésről szóló rendelet

Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A túlsúlyos, egészségtelenül táplálkozó gyerekekből nagyobb eséllyel lesznek elhízott felnőttek, a kormányzatnak pedig különösen nagy felelőssége van ennek megakadályozásában, hiszen a közétkeztetésben 960 ezer kisgyerek vesz részt - közölte.

Az MTI kérdésére elmondta: azért halasztják el a rendelet hatályba léptetését, mert több jelzést kaptak a közétkeztetés résztvevőitől, hogy - szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt - nem elegendő a felkészülési idő.

Az államtitkár jelezte: a mintamenza program tapasztalatai alapján a jelenleg a közétkeztetésre fordított összegből a rendelet által előírt tápanyagok beszerezhetők, az ételek előállíthatók, így nem várható a menzai díjak emelkedése a rendelet miatt.

A rendelet a különböző életkori csoportokra lebontva meghatározza, hogy a különböző táplálékcsoportokból mennyit kell biztosítani a gyerekeknek, rögzíti az irányadó tápanyag-beviteli normákat, a tiltott élelmiszereket, és előírja, hogy az asztalokra nem lehet kihelyezni a só- és cukorszórókat (de külön lehet kérni őket), és táblán kell felhívni a figyelmet a túlzott só- és cukorfogyasztás következményeire.

Az államtitkár elmondta: a sótartalomra vonatkozó intézkedések az ötévesnél fiatalabb gyerekek számára január 1-jén lépnek hatályba, az idősebbeknél fokozatosan, 2021-ig kell elérni a kívánatosnak tartott öt gramm/nap adagot.

Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság sóbevitele háromszorosa az ajánlottnak. Az OÉTI 2009 óta vizsgálja az élelmiszerek sótartalmát, eddig 750 élelmiszert vizsgáltak meg, volt, hogy egyet többször is. A kenyér- és kenyérfélék esetében azt állapították meg, hogy tíz deka kenyér sótartalma 0,8-3,2 gramm között változik, vagyis egy szelet kenyér elfogyasztásával több sót fogyasztanak el a vásárlók, mint ami a WHO által ajánlott teljes napi sómennyiség. Jelezte: a pékek vállalták, hogy az év végére tíz százalékkal csökkentik a kenyerek sótartalmát. A húskészítmények, felvágottak esetében pedig tíz dekagrammonként 1-5,2 gramm között ingadozik a sótartalom, a leveskockák, levesporok, fűszerek sótartalma pedig akár hatvan százalék is lehet - ismertette.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a finomított cukrot és a sót néma gyilkosnak kezdik hívni a szakirodalomban, mert például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a vesebetegségeket a magas vérnyomásra és így a túlzott sóbevitelre lehet visszavezetni.

Emlékeztetett rá: a kutatások szerint napi 5 gramm az ajánlott sómennyiség a felnőtteknek, ezzel szemben a magyar férfiak 17,5 grammot, a nők 16,5 grammot fogyasztanak belőle naponta, azaz évente több mint 6 kilót. Felhívta a figyelmet: már napi egy grammal kevesebb só is jelentősen csökkentheti a magas vérnyomást.

Megjegyezte: bizonyítható, hogy a csökkentett sóbevitel az ételek élvezeti értékét két-három hét után már nem befolyásolja, vagyis hozzászokik az ízérzékelés, és ugyanez vonatkozik a cukorra is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére