Jelenlegi hely

Beszélgessünk a beszédről – újra indul a SZÉNA baba-mama klub

Vannak gyerekek, akik később kezdenek el beszélni. Vannak, akik már 1,5 évesen mondatokban beszélnek és vannak, akik még 3 évesen is csak 1-2 szót használnak. De mit tehetünk ebben az esetben?

A SZÉNA Egyesület újraindítja Baba-mama klubfoglalkozását, melyen 2 heti rendszerességgel egy-egy kisgyermekneveléssel- és gondozással kapcsolatos témát járnak körül, szakértők bevonásával.

Az első alkalommal azoknak a családokat várják, akik úgy érzik, hogy gyermekük beszéde nem fejlődik megfelelő ütemben. A programon Szentes Ágnes gyógypedagógus, logopédus és beszédtechnika tanár ad tanácsokat az érdeklődőknek.  A tájékoztató 2016. június 6-án 10 órától a Bőrgyár u. 2. szám alatti Csibészke- és Zöldliget Családi Napköziben kerül megrendezésre.

A programon ingyenes a részvétel, de előzetes regisztrációhoz kötött. További információ és jelentkezés a szenaegyesulet@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30/356-59-07-es telefonszámon.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére