Jelenlegi hely

Könyvadomány a székesfehérvári kórházban ápolt gyerekeknek

2014. december 11-én (csütörtökön) a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház gyermekosztályai egy nagy könyvespolccal lesznek gazdagabbak, melyen a Pozsonyi Pagony Kiadó eddig megjelent több mint 200 gyerekkönyve kap majd helyet.

Az ünnepélyes átadó 2014. december 11-én, 11 órakor lesz, ezután Gévai Csilla, a népszerű író-illusztrátor tart kreatív foglalkozást a kis betegeknek.

A Pozsonyi Pagony Kiadó Kft. kortárs gyermekirodalommal, gyerekkönyvek kiadásával foglalkozik 2001 óta. Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben megajándékozzák egy-egy kiválasztott kórház gyermekosztályát könyveikkel, melyek száma mára már meghaladta a 200 kötetet.

Idén a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban kezelt gyerekek gyógyulását szeretnék elősegíteni. A könyvek között a kicsik és nagyok is találnak majd kedvükre való olvasmányt: az ő kiadásukban olvashatóak többek között a Maszat, Boribon, Bogyó és Babóca történetek, a humoros Csoda és Kósza könyvek, a Cipelő cicák, Rumini izgalmas kalandjai és még rengeteg izgalmas történet.

A Pozsonyi Pagony Kiadó hisz a mesék és betűk gyógyító erejében és szívből remélik, hogy ajándékuk sok örömet nyújt majd a székesfehérvári intézményben ápolt gyerekeknek.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére