Jelenlegi hely

Mikulásgyár

A Magyar Posta közreműködésével idén a legkisebb településen élőknek is lehetősége nyílik az ünnepek közeledtével adományokkal segíteni a rászorulókat. Az adakozók bármelyik postán leadhatják csomagjaikat a Mikulásgyárnak december 1. és 19. között, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a Posta. Az adományokat az ország valamennyi postáján átveszik. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.

Ajándékok feladása az ország bármely pontján ingyenesen!

A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet vár adományként. Kiemelten fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így kérjük, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot stb. A Mikulásgyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. A Felvonulási térre vagy az ország 13 Plazájába hozott ajándékokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

Helyszínek:

A helyszín a már jól bevált központi sátor a Felvonulási téren, a Műcsarnok mellett, illetve a 13 hazai Plaza
    * CORVIN Bevásárlóközpont
    * Duna Plaza
    * Csepel Plaza
    * Alba Plaza, Székesfehérvár
    * Debrecen Plaza
    * Győr Plaza
    * Kanizsa Plaza
    * Kaposvár Plaza
    * Miskolc Plaza
    * Nyír Plaza
    * Szeged Plaza
    * Szolnok Plaza
    * Zala Plaza

Nyitva tartás
a Felvonulási téren:  10:00 és 22:00 között
a Plazákban:  10:00 és 20:00 között
Ajándékaikat a Felvonulás téren a nap 24 órájában várjuk!

 
Az ajándékok útja
A Felvonuási téren és a 12 Plazában összegyűjtött ajándékoknak, felajánlásoknak (tartós élelmiszerek, tisztítószerek, játékok, ruhák, játékok stb.) rengeteg helye van. Hazánkban a rászorulók és nagycsaládosok köre, száma évről évre nő. Ahhoz, hogy őket megtaláljuk, és az ajándékokat karácsonyig – köntösbe bújtatva – eljuttathassuk hozzájuk, minden évben a Magyar Vöröskereszt segítségét vesszük igénybe. A Magyar Vöröskereszt az egyetlen olyan szervezet, mely naprakész adatokkal rendelkezik a rászorulók és nagycsaládosok köréről, és olyan országos logisztikai rendszerrel bír, melynek köszönhetően a csomagok ellenőrizhetően jó helyre való eljutása biztosított. A rászorulók és nagycsaládosok mellett minden évben figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetűekre is, így 1-1 kijelölt napon árvaházi gyermekeket, segítséggel élőket látunk vendégül a Felvonulási téri sátorban, hogy az ajándékok mellett személyes élménnyel is gazdagítani tudjuk az ünnepet számukra.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére