Jelenlegi hely

Olimpikonokat és gyermekotthont támogat a 2016-os Székesfehérvári Jótékonysági Estély

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központot és a 2016-os riói nyári olimpiára kvótával rendelkező vagy arra esélyes helyi sportolókat támogatják az V. Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételéből, amelyhez még idén kiegészítő eseményt szerveznek.

A témában tartott hétfői sajtóeseményen Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy ezúttal 2016 második szombatján, január 9-én tartják a Hotel Magyar Királyban a hagyományossá vált évindító rendezvényt.

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Székesfehérvári Jótékonysági Estély háziasszonya közölte, hogy a januári eseményhez kapcsolódó rendezvényt hívott életre: advent első szombatján először tartanak a városban Adventi Jótékonysági Futást, ahol az indulóknak lehetőségük van kisebb összegekkel támogatniuk az estély mindkét célját.

A városvezető a kiegészítő rendezvénnyel kapcsolatban megjegyezte: a futást a Várkörúton rendezik meg. A résztvevők az estély negyvenezer forintos belépőjegye helyett akár néhány száz forinttal is támogathatják az otthonok lakóit vagy a sportolókat.

Miklósa Erika elmondta, hogy a Székesfehérvári Jótékonysági Estély borász díszvendége ezúttal Bock József lesz. A koncerten a Virtuózok műsorból megismert Boros Misi zongorista és Lugosi Dániel Ali klarinétos lép fel és kísérik az operaénekest. A rendezvény moderátora pedig Miklósa Erika mentoráltja, Lengyel Zsófia paratriatlonista lesz.

A művész jelezte, hogy a november 29-i futóversenyen egy- és öt kilométeres távok lesznek. A 12 év alattiak mezőnyének győztese kapcsolja fel aznap este a város adventi díszkivilágítását a polgármesterrel közösen. A hosszabb táv első helyezettje pedig partnerével együtt meghívást nyer a jótékonysági estélyre.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére