Jelenlegi hely

Székesfehérvári szülészet

A Fejér Megyei Szent György Kórház szülészeti tevékenysége a családközpontú szülészet elveire épül. Ennek keretében a terhesek és hozzátartozóik számára szülésre felkészítő tanfolyamot szerveznek. Biztosítják az “együttszülés” feltételeit, illetve a gyermekágyas osztály “rooming-in” rendszerben való működését.
 

A székesfehérvári kórház szülőszobai traktusában négy egyágyas szülőszoba fogadja a leendő anyákat, ha még ennél is többen érkeznek, amire azért akad példa, a vajúdóban várakoznak, fekve, sétálgatva, ahogy tetszik. A szükséges műszeres vizsgálatokra itt is van lehetőség.

Az egységes színvilágban kialakított szülőszobákban mindegyik szülőágy ülő helyzetbe is hozható, így függőleges helyzetben is világra lehet hozni a babát. De ha nem érzi jól magát a szülőágyon, hatalmas matracon is vajúdhat a kismama, ahová a párja is mellé heveredhet. Lehet szülőszéket is választani, amit egy dobogón helyeznek el, a vajúdó tükörből nézheti, ahogy előbukkan a baba feje. A szülőszobákhoz saját fürdőszoba tartozik. Az ellazulást szolgálja a szülőszobákban szóló halk zene is.

A szüléseknél szívesen látott vendég az apa vagy bárki, akit maga mellett szeretne tudni a kismama. A kísérők külön folyosóról közelíthetik meg a szülőszobát, így biztos, hogy nem fogják zavarni a másik szobában vajúdót. Számukra a ruha szett 1000 forintba kerül, emlékbe haza is szokták vinni.

Rendszeresen tartank szülésre és anyaságra felkészítő tanfolyamokat, de a szülésen való részvételt nem kötik ehhez. Sőt, szerdánként délután két órakor mindenki számára lehetővé teszik, hogy megnézhesse a szülőszobát. Abban is különlegesek, hogy náluk a császármetszésről sincsenek kitiltva az apák. A szülőszobák közvetlen szomszédságában lévő császáros műtőben az apák is helyet kapnak az anya feje mellett. A császármetszést spinális érzéstelenítésben végzik, így nincs akadálya, hogy a kiemelés pillanatát együtt élje meg az új család.

Az anyákat újszülöttjeikkel kizárólag a 24 órás rooming-in szobákban helyezik el, melyek két-, három- és négyágyasak. Egy kicsi szobát tartanak csak fenn arra az esetre, ha az anya rövid időre mégis szeretné beadni a kisbabát. Az igény szerinti szoptatást a csecsemősnővérek és két főállású védőnő is segíti. A folyamatos együttlét során lehetőség nyílik arra, hogy az újszülött és az édesanya kölcsönösen megismerjék egymást. Megszüntették a háromóránkénti szoptatást, a kismama akkor etetheti csemetéjét, amikor azt, újszülöttje igényli. Az osztályon neonatológust is foglalkoztatnak.

Tények, adatok:
Az éves születésszám 2008-ban 2880 volt.
750 szülés fejeződött be császármetszéssel, ez 26 százalékot jelent.
A gátmetszés nem kötelező, tavaly a szülések egyötödében sikerült elkerülni.
Beöntés helyett pezsgőkúpot kap a kismama, de csak ha ő szükségét érzi.
Lehet szülésznőt választani.
Hüvelyi szülés esetén három-négy nap után engedik haza az anyákat, császármetszés után ehhez még egy-két napot kell hozzászámolni.

forrás: www.babaklubvelence.hu
 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére