Jelenlegi hely

Az osztály vesztese?! Ne hagyjuk a gyermekeinket áldozattá válni! - Könyvajánló nem csak kiskamaszoknak

Egy 4. és egy 6. osztályos gyermek anyukájaként az iskolai bántalmazás nem új keletű dolog számomra, a szívem a torkomban dobog, amikor a gyerekek a sztorikat mesélik a vesztes és nyertes pozíciókról.

A mi időnkben is ment a „csata” menő és kevésbé népszerű diákok között, de ez csak is a sulira volt lekorlátozva, ma már azonban folytatódik a harc az otthonunkban is a közösségi oldalaknak köszönhetően.

Van egy könyv, amit érdemes lenne elolvasni (közösen szülővel) minél több gyereknek, hogy egy kicsit átérezze, hol is helyezkedik el azon a bizonyos osztályranglétrán, és vajon mit tehet, vagy esetleg mit ne tegyen.

A könyv arra hívja fel a figyelmet, hogy ne hagyjuk, hogy gyermekünk áldozattá váljon, hallgassuk meg a problémáit, ne legyintsünk, hogy ugyan már ez nem is nagy dolog, majd holnap más lesz a porondon... Keressük meg a megfelelő vigaszt számára, erősítsük meg szeretetünkben, és segítsünk neki, hogy tudja, ránk mindig számíthat.

Nem csak gyerekeknek ajánljuk a könyvet! Minden pedagógus és szülő polcán is ott a helye!

A könyvben 10, tizenéve éves gyerek szemüvegén át követhetjük végig a szívbemarkoló történéseket. - Berta Péter írása.

A következő olvasmány témája miatt már jó ideje várólistámon volt. Egy baráti beszélgetés viszont előtérbe hozta, és levettem a polcomról.

Wéber Anikó, Az osztály vesztese című ifjúségi kötetét olvastam

Az éjszaka leple alatt furcsa kép kerül az osztály facebook oldalára: esetlen alak minionjelmezben, felette a falra írt felirat: Az osztály vesztese! Az osztályfőnök tombol, a diákok gyanakodva méregetik egymást. Tettesnek se jó lenni, de áldozatnak még rosszabb. Gyerekek életét ismerjük meg mindenestül, miközben velük izguljuk és szorongjuk végig ugyanazt a pár napot a felkeléstől a feleltetéseken át a napköziig. Vajon ki tette és miért? 

Nagyon tetszett az, hogy mindig más gyerek szemszögéből látjuk az eseményeket. Közben pedig mindegyik fiatalt megismerhetjük.

Az iskolás éveim jutottak eszembe, egy másfajta megközelítésből. Láttunk a suliban egy képet nap mint nap, de a valóságot, ami az otthon falai közt történik, nem. Fiatalok, nem tudják kifejezni érzéseiket, minden apróságtól megijednek, bizonytalanok.

Ötödikesek csupán a szereplők, de erőteljesen kirajzolódnak a különbségek. Legyen szó akár társadalmi helyzetről, származásról, megjelenésről. Klikkesednek. Elképesztő módon tudnak gonoszkodni. Csúnya szavakkal dobálózni. Rossz érzés volt olvasni a sorokat. Túlságosan is valóságos, őszinte.  

Voltam gyerek, van a családban iskoláskorú, ismerek pedagógusokat. Sajnos nagyon sokat hallani az iskolai zaklatásról, vagy ahogy manapság csak emlegetik, cyberbully-ról.  

cyberbullying, magyaros elnevezéssel elektronikus zaklatás, internetes zaklatás egy új típusa az elsősorban kamaszkorúak közt tapasztalható iskolai kiközösítésnek, ami durvább csúfolódásokból, kárörvendésből és fenyegetésekből álló, az áldozathoz elektronikus úton eljutó üzenetek sorozatát jelenti, melyet egy vagy több felhasználó visz véghez. 

Az osztály vesztese tökéletesen visszaadja mi minden történhet az iskola falai között, a tanteremben. Kötelező olvasmánnyá tenném. Szülőknek és nagyszülőknek, hogy lássák, érezzék a gyerekeknek minek kell megfelelni, és amikor valamiből jobbat kérnek, például táska, telefon, az azért van, mert nem akarják kitenni magukat a csúfolódásnak. 

"Egyedül a dolgozatos napokat szerette. Olyankor ő volt a sztár. Mindenki mellé akart ülni, hogy leshessen. Aztán irigykedve nézték, amikor ötöst kapott. Pedig bárkivel cserélt volna. Hamar rájött ugyanis: okosnak lenni veszélyes. Kicsinek és gyengének lenni szintén. De okosnak és kicsinek is lenni: ez a legrosszabb kombináció, amit a hátán hordott a föld! Ő pedig alacsony volt, kisfiús arcú és jó tanuló. Tehát rettegett."

Pedagógusoknak is ajánlom, hogy felismerjék egy-egy gyermeki dolog mögött milyen motiváció lehet, mi járhat a fejükben. Hogy felismerjék, a fekete néha nem biztos, hogy fekete .

A könnyed, hétköznapi nyelvezete miatt a legkisebbek is kezükbe vehetik. Talán elindíthat bennük valamit. Bátrabban megnyílhatnak, hogy elmondják érzéseiket, valamelyest kezelhetik a nehéz helyzeteket.  

Berta Péter
zama.hu
- Kecskemétimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére