Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 2.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

2020. március 17. 

Tegnap délután megkaptuk az első feladatokat az iskolából.

Le a kalappal a pedagógusok előtt, hogy ilyen gyorsan képesek voltak reagálni a helyzetre. Tudom - a gyerekek elmondásából - hogy néhány tanító nem az a kifejezett számítógépes guru. Most mégis tanulnak ők is, csak hogy ezen az új módon taníthassák a gyerekeinket! Innen is hatalmas köszönet nekik!!!
Szóval ma reggel egy jól átgondolt (hahaha) táblázat szerint kezdtük (volna) élni az életünket. Muszáj magamat is rászorítani az új szabályokra.
De ember tervez, Isten (gyermek, iskola, új helyzet, Kréta, korona) végez.
Úgy terveztem, hogy reggel gyorsan kiszaladok a zöldségeshez, a napi húsleves zöldségeiért. A szomszéd utcába kellett átmenni. Emberrel nem találkoztam. Az eladó megbíztatott, hogy napok kérdése és ő is bezár.
Szóval - bár nem így terveztem - feltankoltam. Répa, zeller, karalábé. Ennek egy része ment a levesbe. Szó szerint. Nagyobbik része pedig a fagyasztó mélyére vándorolt.

Ezzel el is ment egy csomó idő. A reggeli torna így elmaradt.
A délelőtt az operatív feladatokkal telt - a zöldségpucolás és a főzés meg a pici lefoglalása mellett.
Ennyit a szilárd napirendről!

Közben folyamatosan érkeztek a gyerekek feladatai. Elkezdődött az otthoni tanulás - tanítás.

Ahogy nézetem a feladatokat, rá kellett jönnöm, hogy az idealista elképzelésem, mely szerint majd együtt tanulok egyszerre a két csemetével sajnos hollywoodi álomkép marad.
Nem lehet egy hatodikost és egy másodikost egyszerre, egy helyen tanítani. Így abban maradtunk, hogy nyitunk mindenkinek egy “Házi feladat” füzetet, amibe beleírják a bejövő feladatokat tantárgyanként és ha végeztek az adott feladattal (és visszaküldték a tanárnak) kihúzzák a füzetből. Azt hiszem ez működni fog.
Ebéd után tudtunk csak nekilátni a tanulásnak. Nem mondanám, hogy zökkenőmentesen. Muszáj volt kiküldeni őket az udvarra is, amíg jó idő volt.

Vacsi előtt egy gyors süti sütés is belefért!

Levelestésztát felkockáztam, abba a gyerekek fagyasztott gyümölcsöt tettek, amit megszórtak ám vaníliáscukorral. Félbe hajtottuk, megkentük tojással és már mehetett is a sütőbe.

Holnap új nap! Megy ez majd jobban is!
Remélem,  holnap már jobban megy a tanulás, tanítás!

2020. március 18. 

Ma reggel gyorsan sütöttem egy kenyeret.

Íme a  recept, ami baromi gyors és egyszerű.
Körülbelül 2 éve nem jártam pékségben, mert egy kedves ismerősünktől kaptam egy remek kenyér receptet és azóta is aszerint sütök a családnak.
Tehát:
1 élesztő
Kb. 4 dl víz
Kb. 750 g liszt
1 evőkanál só
3 evőkanál olaj
1 csipet cukor

Az élesztőt kb 1 dl langyos vízben pici cukorral felfuttatom.
Ezután a lisztet egy nagy tálba szitálom, beleöntöm a felfuttatott élesztőt, hozzáadom a vizet, az olajat és a sót. Majd (én kézzel, de akinek van használja nyugodtan a dagasztógépet) összegyúrom és dagasztom kb. 5 percig. Ezután letakarva pihenni hagyom, amíg meg nem kel a másfélszeresére. Ekkor lisztezett kézzel kiveszem a tálból. ( ettől mindig összeesik, de nem kell megijedni) és gyúrok rajta még egy kicsit. Kenyér formára igazítom és ráteszem a sütőpapírral borított tepsire.
Ekkor bekapcsolom a sütőt 200 fokra. Mire a sütő felmelegszik, a kenyér is megnő újra.
A tészta tetejét megkenem vízzel. És irány a sütőbe 30 percre.
Ha kész, újra bevizezem a tetejét. Mikor kihűlt, lehet szeletelni!

Jóétvágyat hozzá!

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére