Jelenlegi hely

Itt a tavasz, kisvasutazásra fel!

Világszerte népszerűek a kisvasutak a kicsik és nagyok körében is. Hazánk kisvasút-hálózata Európában egyedülálló nemzeti örökség. Indul a szezon, mutatjuk, hogy hol, mikortól tudtok utazni rajtuk!

Gőzmozdonyos nosztalgiavonatok

  • Gemencen: március 31-től hétvégéken és ünnepnapokon Pörböly-Gyöngyösoldal viszonylatban,
  • Szilvásváradon eseti jelleggel meghirdetett közlekedési napokon,
  • Csömödéren az Ábel gőzös várhatóan 2019. márciustól közlekedik,
  • Gyöngyösön a Gyöngyi nevű gőzös tavasztól jár,
  • Királyréten a Gyermekvasút menetrend szerint közlekedik,

Egész évben közlekednek a vonatok Balatonfenyvesen (minden nap), a budapesti Gyermekvasúton (április végéig hétfő kivételével naponta, májustól minden nap), Kaszón (kedd, csütörtök és szombati napokon), valamint Lillafüreden (március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, azt követően naponta).

Debrecen

A kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok sokszínűsége figyelemreméltó.

Hétvégenként tematikus túrákat is szerveznek, pl. Csillagles, Mesevonat, Mikulásvonat, Halloween Szellemvonat, programjaikról érdemes Facebook oldalukról előre tájékozódni. Végállomásukon megújult állomásépület, mely egyben turisztikai információs központ is, 60 fős konferenciateremmel, kilátóval, csillagvizsgálóval, Természet Háza bemutatóteremmel, fedett asztalok és épített főzőhelyekkel, nagy játszótér és hétvégente üzemelő büfé is várja a látogatókat

A Zsuzsi Erdei Vasút felújított szerelvényei 2020. július 18-tól kedden, csütörtökön, hétvégén és munkaszünetes napokon is közlekednek.

Almamellék

Sajátos turisztikai élményt nyújt az erdei vasút, a „Zselici Csühögő”. Az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútja Almamellék és Sasrét között közlekedik. Az üzemet Biedermann báró hozta létre 1901-ben. A pálya széles, szép panorámájú völgyön halad, 6 km hosszban.

A kiinduló állomáson erdészeti és kisvasúti kiállítástekinthető meg. Innen indulva a vonat a nádasokkal szegélyezett halastavak mellett halad el, majd fordul a sasréti erdők irányába. Utazás közben gyönyörködhetünk a jellegzetes, lankásan dombos zselici tájban.

Április 12-től hétvégenként közlekednek az Almamelléki Erdei Vasút szerelvényei.

Felsőtárkány

Felsőtárkány a Bükk nyugati kapuja. Az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Állami Erdei Vasútja a Bükki Nemzeti Parkban, gyönyörű természeti környezetben 5 km hosszon fut.

Március 15-től hétvégenként újra közlekednek a Felsőtárkányi Erdei Vasút szerelvényei. (Nyáron, július 4. és augusztus 31. között a szerelvények szerdán, csütörtökön és pénteken is fognak közlekedni!) Idén ismét minden közlekedési napon négy vonatpár közlekedik a kisvasúton.

Gyemekvasút - Budapest, Széchenyi-hegy

A Gyermekvasút a főváros egyik különleges, a maga nemében páratlan látványossága. A budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő kisvasút, ahol a különböző beosztásokban iskolás korú gyermekvasutasok teljesítenek szolgálatot.

A kisvasút vonala Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig tart. Út közben érinti a Normafát, Csillebércet, János-hegyet és a Szépjuhásznét. A budai hegyvidék kilátói, erdei játszóterei, kegyhelyei és más érdekes pontjai az állomások és megállóhelyek közelében fekszenek.

Menetrend

Csömödér

A Csömödéri Állami Erdei Vasúté a leghosszabb kisvasúti hálózat Magyarországon, a Zala megyében található rendszer teljes hossza 109 kilométer. Érdekessége, hogy ennek mindössze a harmadán van személyszállítás, a forgalom nagy részét még ma is a fát szállító tehervonatok jelentik. Vonalai hangulatos településeken át haladnak, számos turisztikai látnivalót kötnek össze.

Április 21-től közlekednek a Csömödéri Állami Erdei Vasút szerevényei a menetrendet még nem tették közzé, addig pedig ünnepi alkalmakkor lehet a kisvasúton utazni

Gemenc

A Gemenci erdő az Alföld nyugati szegélyén, a Sárközben terül el. A Sió torkolatától délre mintegy 30 km hosszúságban és 5-10 km szélességben húzódik. Rendszeresen elöntés alá kerülő 180 km2-es területével nem csak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló. 

Az erdei vasutas természetjárás Gemencen kiegészíthető sétahajózással, lovas fogatozással, kerékpározással, gyalog- és kenutúrával, melyekhez szakvezetés is kérhető. 

A Gemenci Erdei Vasút szerelvényei március 30-ig Pörböly és Malomtelelő között közlekednek kedd és szerda kivételével minden nap. Március 4-tól hétvégéken és munkaszüneti napokon 2 vonat is indul az erdőbe 11.00 és 13.35 órakor.

A nyári menetrendi időszak március 31-én kezdődik és október 28-ig tart. Hétköznapokon 4 vonat közlekedik Pörböly és Malomtelelő között, hétvégén és ünnepnapokon Pörbölyről 4 vonat indul Malomtelelőre ill. 3 vonattal lehet eljutni Gemenc-Dunapartra. Keselyűsből 5 vonattal lehet Gemenc-Dunapart megállóig utazni.

Szintén április 1-től közlekednek hétvégén és ünnepnapokon a Rezét gőzössel vontatott nosztalgiavonatok is, idén Pörböly és Malomtelelő között.

Gyöngyös - Mátravasút

A fővárostól egyórányi autózásra található kisvasút két vonalon szállítja az utasokat: a Gyöngyös és Mátrafüred között húzódó sínpályán márciusban és áprlisban hétvégenként, húsvéttól november elejéig naponta, míg a Lajosházán át Szalajkaházhoz vezető vonalon márciustól novemberig hétvégéken, illetve június közepétől augusztus végéig szerdán, csütörtökön és pénteken is járnak a szerelvények.

Március 15-től (április 1-ig csak szabad és munkaszünetes napokon) közlekednek a Mátravasút szerelvényei a pályafelújítás miatt idén csak a mátrafüredi vonalon. Április 2-től a mátrafüredi vonalon naponta közlekednek a szerelvények, csúcsidőben akár 6 vonatpár közlekedésére lehet számítani.

Kemence

A Kemencei Erdei Múzeumvasút a Börzsöny északi részén található, Magyarország egyetlen, kizárólag önkéntes munkával működtetett kisvasútja. Technikai különlegessége a személyszállító kisvasutak körében ritkaságnak számító 600 mm nyomtáv és az ún. görpályás vonalvezetése.

Március 30-tól hétvégente és munkaszünetes napokon utazhatunk a Kemencei Erdei Múzeumvasút szerelvényein.

Hortobágy

Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut. A közel százéves tógazdaság vízrendszere, tavai és ipartörténeti emlékei is egyedülálló látványt kínálnak. A kisvasút a halastavak belső gátja mentén tesz meg egy kb. 5 km-es távot; a végállomásnál leszállva egy 460 méter hosszú pallóúton gyalogosan végighaladva betekintőkből, magaslesről ismerhető meg a növény- és állatvilág.

A terület gyalogosan és kerékpárral is látogatható, amelyhez belépőkártya váltása kötelező. A halastavak főgátján egy tanösvény is található. 

Április 1-től hétvégenként közlekednek a Hortobágy-Halastavi Kisvasút szerelvényei. Nyáron, júliusban és augusztusban a szerelvények hétköznap is fognak közlekedni.

Királyrét

A Királyréti Erdei Vasút szerelvényei március végéig hétvégente, április 1-től minden nap közlekednek.

A Királyréti Erdei Vasút hazánk egyik legidősebb erdei vasútjainak egyike, mely az egykor 200 km-t meghaladó börzsönyi kisvasúthálózat egyik fennmaradt vonala. A Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében halad a Duna-parttól Szokolya községen át Királyrétig. Királyrét szinte a hegység közepén van, a legszebb börzsönyi túrák kiindulóhelye.

Lillafüred 

A Lillafüredi Állami Edei Vasút (LÁEV) fővonala a Miskolc, Dorottya úti végállomás és Garadna között 14 km hosszú, a parasznyai szárnyvonal a fővonali papírgyári elágazástól Mahócán át Taksalápa állomásig 16 km. A parasznyai szárnyvonal jelenleg csak Ortástetőig járható.

A szárnyvonalon menetrend szerinti vonatok nem közlekednek.A LÁEV fővonalán Lillafüred-Garadna felé március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, március 29-től naponta közlekednek a vonatok. Mahóca felé az eseti jelleggel (május 26., július 21., szeptember 29., október 20.) meghirdetett különvonattal lehet eljutni.

Mesztegnyő

A Mesztegnyői Erdei Vasút Magyarország talán egyik leghangulatosabb kisvasútja, a Balaton partjától mindössze harminc kilométerre. Bár nem hegyipálya, vonala nagyrészt erdőben vagy tavak mellett halad. A nyolc kilométeres vonalon hétvégén menetrend szerinti járnak személyvonatok, de különvonat szinte minden napra rendelhető. 

Április 1-től kezdve hétvégenként közlekednek a Mesztegnyői Erdei Vasút szerelvényei.

Nagycenk

A nagycenki Széchenyi-kastély szomszédságában András, a gőzmozdony, és Kiscenk, a dízelmozdony várja a kisvasutazni vágyókat. Megújult játék- és vasútpark, Magyarországon egykor közlekedett mozdonyok, vasúti kocsik, vonathinta és egyedülálló természeti környezet fogadja a látogatókat.

2018-ban megkezdődött a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút teljes körű felújítása. A korszerűsítésnek köszönhetően 2019 májustól egy korhűen felújított kisvasút várja utasait. A vasút Nagycenk és Fertőboz között közlekedik, a szolgálatot gyermekvasutasok látják el.

A munkálatok ideje alatt a Múzeumvasút közlekedése szünetel, de András, a gőzös és Kiscenk, a dízel, valamint a mögöttük sorakozó, kívül-belül megújult, századfordulós hangulatú kocsik hamarosan újra nosztalgiautazásra várják a vasút és a régmúlt szerelmeseit.

Pálháza

A Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság üzemeltetésében Pálháza községből Rostalló végállomásig közlekedik a rendkívül látogatott Kemence patak völgyében, a Zempléni Tájvédelmi Körzet legszebb részein. Napi három vonatpárt üzemeltetünk áprilistól októberig, ezen túl igény szerint különvonat is rendelhető, befogadó kapacitásuk 200 fő.

Március 29-től indul el a menetrend szerinti közlekedés. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban - az általánostól eltérő menetrend szerint - már április első két hétvégéjén is közlekednek a vonatok.

Szilvásvárad

A kisvasút a méltán nemzetközi hírű bükki Szalajkavölgyben vezet, a szilvásváradi lovaspályától a Fátyolvízeséséig. Nem csak a legmeredekebb vonalvezetésű hazai kisvasút, de egyben a legforgalmasabb is.

A vonatok március 31-ig menetrend szerint csak szabad és munkaszünetes napokon, az követően naponta közlekednek. Szilvi gőzös különvonatként rendelhető.

Szob-Nagybörzsöny

A 2016-ban átadott Márianosztra – Nagyirtáspuszta (7 km hosszú) szakasszal megvalósult a természetjárók több évtizedes álma, újra végigutazható a Szob és Nagybörzsöny közötti erdei vasúti hálózat teljes, 22 kilométer hosszú vonala.

A transzbörzsönyi vasút ma Magyarország egyik leglátványosabb hegyi pályája, a vonala szűk patakmedrek partján, sűrű erdőkben kanyarog, irányfordítóval és hármas hurokkal győzi le a meredélyeket. Nagybörzsöny és Márianosztra között napelemes vonatok is közlekednek, várhatóan májustól rendszeresen lehet rajtuk utazni.

Március 15-től szabad és munkaszünetes napokon közlekednek a vonatok a teljes vonalon Szob és Nagybörzsöny között.

Vál-völgyi Kisvasút

Gyerekbarát szórakozás, három megálló, három nagyszerű látnivalóval. Április 30-ig hétvégente, május 1-től pedig naponta közlekednek a vonatok. 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére