Jelenlegi hely

60 évesek lettek a Hupikék Törpikék

Az én generációmnak, vagyis a „Y” generációnak, a mai 30-as 40-es korosztálynak a Hupikék Törpikék című rajzfilm, épp olyan meghatározó élmény volt gyermekkorában, mint szüleinknek a Mazsola és Tádé. A 90-es években évekig vetített sorozat sikere töretlen, a Törpök most is felbukkannak szinte minden mesecsatornán, sőt azóta több, valós szereplőkkel dolgozó egész estés mozifilm is bemutatásra került.

Pierre Culliford (művésznevén: Peyo) kedves kis kék figurái 1958-ban bukkantak fel először a belga Spirou képregényújság lapjain, a Janó és Bíbice című mese mellékfiguráiként. A mese rajongói körében azonban ezek a kis kék figurák sokkal népszerűbbek lettek, mint a főszereplők, így csak idő kérdése volt, hogy önálló mese szerveződjön köréjük.

A Törpök ebben az évben ünneplik 60. születésnapjukat. Hazájukban, Belgiumban több nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg erről a jeles évfordulóról.  A 2019. januárjáig tartó Belga Expon megrendezésre került Törp Kiállításon „emberméretű” gombafalut rendeztek be a szervezők, ahol a látogatók igazi sétát tehetnek a Törpöknek otthont adó misztikus erdőben vagy barlangokban.

„A Törpök a belga kultúra és hősiesség szimbólumai” – mondta a kiállítás szóvivője, Chloé Beaufays. A szervezők abban bíznak, hogy a következő öt éven belül a kiállítást elvihetik más európai országokba, az Egyesült Államokba vagy Ázsiába.

A jeles évforduló alkalmából a brüsszeli légitársaság Aprajafalva lakóival díszítette egyik gépét, és az ebben az évben szintén 60. születésnapját ünneplő Atomium is a Törpöket hirdeti.

szági - Szegedimami

Szöveg, képek forrása:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére