Miért szeretjük gyermekünk óvodáját? Mert érezzük és tapasztaljuk az óvonénik, dajkák és az egész közösség munkáján keresztül, hogy ez tényleg a Mi Óvodánk. Máté a lepke csoport egy tagja, és már középsős, de a mai napig érezzük, hogy egy igazán közösségi szellemben gondolkodó, figyelmes, rátermett óvónénik igyekeznek gyermekünk óvodai "életét" mindig vidámmá, élményekben gazdaggá varázsolni !
Nagyon örülök, hogy másodszor is erre az óvodára esett a választásunk, mert a lányunkat jobb óvónéniket, dadust nem is kaphattunk volna mint Katica csoportban. Az első szülői értekezleten "visszatérő" szülők mondták, hogy a város legjobb csoportja, ami be is bizonyosodott. Köszönjük nekik a törődést, odafigyelést, szeretetet, tanítást és mindent, amivel elhalmozzák a gyermekeket nap mint nap <3
A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Hozzászólások
DÍJAK ÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI ITT >>