Jelenlegi hely

Kampány indul a nem egészséges gyerekek örökbefogadásáért

Kampányt kíván indítani jövőre a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság azért, hogy az örökbefogadó családok több olyan gyermeket fogadjanak be, akik nem teljesen egészségesek, vagy már idősebbek.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Örökbefogadási Szakszolgálatának szakmai nyílt napján elmondta, hogy jelenleg nagyon sok nem teljesen egészséges, illetve fogyatékkal élő gyerek vár örökbefogadásra, ám a családok többsége egészséges csecsemőt szeretne hazavinni.

Az államtitkár a szemléletformálást nevezte a legfontosabb feladatnak, hangsúlyozva, hogy nyitottabbá kell tenni a szülőket, hiszen minden gyermek érték. A kampány mellett az örökbefogadó szülők felkészítését végzőknek is feladatuk lesz, hogy továbbadják ezt a nyitott szemléletet – fűzte hozzá.

Novák Katalin felidézte a kormány eddig hozott intézkedéseit, amelyek célja az örökbefogadási folyamat ösztönzése, megkönnyítése és felgyorsítása. Elmondta továbbá, hogy örökbefogadói gyest is bevezettek, ez fél évig jár a családoknak a gyermekkel való ismerkedés idejére. A szabályozást pedig úgy változtatták meg, hogy segítse a gyerekek minél fiatalabb korban történő örökbe fogadását.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az új családba kerülő gyerekek több mint fele három év alatti, míg a gyermekvédelmi szakellátásba kerülők 65 százaléka 10 év feletti, továbbá 27 százalékuk egészségi vagy mentális problémákkal küzd. Így csak 8 százalékot tesz ki azok száma, akiket a jelentkező családok azonnal örökbe fogadnának – fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy évente országosan 700-800 gyereket fogadnak örökbe, miközben 1100 örökbefogadásra várót regisztrálnak.

Kuslits Gábor, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója elmondta, Budapesten mintegy 160 gyerek lenne örökbe fogadható évente, de közülük csak 40-60-at fogadnak örökbe. Budapesten körülbelül nyolcszázan várnak arra, hogy örökbe fogadhassanak, és ebben az évben 250 új jelentkezőt regisztráltak. Jelezte azt is, ahhoz, hogy valaki örökbe fogadhasson egy gyermeket, átlagosan négy évig kell várakoznia.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére