Ahelyett, hogy részletezném, csak annyit mondok, hogy majdnem 3 évvel később még mindig bennem éltek a negatív dolgok, így nagyon féltem attól, hogy mi lesz a második szülésnél. Aki -már tapasztalatokkal rendelkezvén- szintén retteg a szüléstől olvassa, hogy mi történt velünk másodjára, és gyűjtsön erőt történetemből...:)
Este 10-kor kezdődött..Éreztem, hogy hoppá, mintha ez olyan fájás lenne, amivel kezdődni szokott... A férjem még elment azért aludni egyet, én tévét néztem, de a fájások elkezdtek rendszeresen jelentkezni. Aztán sűrűsödni, 11-re már olyan 6 percesek lettek. Ekkor hívtam fogadott szülésznőmet, Bódás Szilviát, aki éppen ügyeletes volt, így bármennyire is gyors, csak ezért nem volt esélye lekésni a szülésemet... :-) Tanácsára tusoltam még egyet, de ekkor már kicsit azért megijedtem, mert bemásztam a kádba: fájás. Befejeztem a tust: fájás. Kiszálltam a kádból: fájás. Ezek már azért három percesek voltak.... Mivel nagyon közel lakok a kórházhoz, gyalog akartam menni, de ez már nem az a helyzet volt. Fél 12-kor gyorsan autóba ültünk, aztán gyerünk. A kórháznál már nehéz volt kiszállni, mert fájás, utána a sorompónál fájás, utána a lépcsőn felfele fájás... A szülésznő felvette az adatokat, aztán az ügyeletes orvos megnézett, három (vagy három és fél) újjnyira voltam nyitva. Telefonáltak is a doktornőnek (dr Szakács Szilvia) és mentünk a szülőszobába... Ekkor behívták a férjemet is, de neki már mondta a szülésznő, hogy egy órán belül megleszünk...:) A doktornő nagyon hamar jött. Szívhang mérés, közben jöttek a fájások, de valahogy bírtam figyelni rájuk, és tudtam, hogy ez most fáj, de amint elmúlik, a következő kezdetéig okosan mély levegőt kell vennem és próbálni pihenni. Azért voltak olyan fájások, amelyek halálosnak tűntek..:-), mondtam is a férjemnek, hogy ezeket nem bírom ki, de a két Szilvia bíztatott, hogy mindjárt meglesz a baba. Nehezen hittem, vagyis egyáltalán nem hittem.... de kezdődtek a kitolást segítő érzések, leszerelték a szülőágyat és amikor jött a fájás, akkor nyomnom kellett... Kb. a harmadik nyomás után megkérdezték, hogy meg akarom-e fogni a baba hajas fejét...Ekkor tudtam, hogy tényleg igaz, hamarosan kint lesz. Talán ezután már csak egyet kellett nyomni és kint is volt!!! 0:25-kor (egy órája még otthon voltunk....:-))) A zárójelentésem és a saját kalkulációnk szerint is 43 perc telt el a felvétel és a születés között... Apukának úgymond semmi dolga nem volt, pedig úgy készültünk, hogy egész éjjel masszírozni fog...
Jó volt ez a rövid vajúdás, mert így a kitolás alatt is teljes mértékben tudtam összpontosítani, értettem mit mondanak és azt is csináltam, amire kérnek...
Nem volt beöntésem, arra nem volt előtte idő. Volt egy magzatburok repesztés (egyáltalán nem fáj!, sőt kellemes volt, ahogy a melegvíz elkezdett kifolyni) valamikor közben, mert ugye a magzatvíz az nem folyt el, sőt, nem is szivárgott, meg volt gátmetszés, de ezt sem vettem észre, csak ugye a végén varrtak.
Néhány perccel a kis hercegnő megszületése után annyit mondtam a férjemnek: 'Apa, a következőt is így csináljuk...' :)
Mi lehetett a titka ennek a rekordsebességű szülésnek?
1. felkészültem a legrosszabbra, amitől csak jobb lehet (de soha nem gondoltam, hogy ennyire jó...:))
2. bizalom az orvossal és szülésznővel szemben
3. nem első szülés
4. homeopátiás bogyók!!!!
Mindenkinek ilyen zökkenő-és fájdalommentes szülést kívánok!
