Jelenlegi hely

Bátorításul...

Sziasztok! Amiért megosztom veletek születési történetünket az a következő:
3 évvel ezelőtt szültem meg kisfiamat. Életem leggyönyörűbb reggelét egy szörnyűséges éjszaka előzte meg, nem hittem el az orvosnak, hogy túl fogom élni...

Ahelyett, hogy részletezném, csak annyit mondok, hogy majdnem 3 évvel később még mindig bennem éltek a negatív dolgok, így nagyon féltem attól, hogy mi lesz a második szülésnél. Aki -már tapasztalatokkal rendelkezvén- szintén retteg a szüléstől olvassa, hogy mi történt velünk másodjára, és gyűjtsön erőt történetemből...:)

Este 10-kor kezdődött..Éreztem, hogy hoppá, mintha ez olyan fájás lenne, amivel kezdődni szokott... A férjem még elment azért aludni egyet, én tévét néztem, de a fájások elkezdtek rendszeresen jelentkezni. Aztán sűrűsödni, 11-re már olyan 6 percesek lettek. Ekkor hívtam fogadott szülésznőmet, Bódás Szilviát, aki éppen ügyeletes volt, így bármennyire is gyors, csak ezért nem volt esélye lekésni a szülésemet... :-) Tanácsára tusoltam még egyet, de ekkor már kicsit azért megijedtem, mert bemásztam a kádba: fájás. Befejeztem a tust: fájás. Kiszálltam a kádból: fájás. Ezek már azért három percesek voltak.... Mivel nagyon közel lakok a kórházhoz, gyalog akartam menni, de ez már nem az a helyzet volt. Fél 12-kor gyorsan autóba ültünk, aztán gyerünk. A kórháznál már nehéz volt kiszállni, mert fájás, utána a sorompónál fájás, utána a lépcsőn felfele fájás... A szülésznő felvette az adatokat, aztán az ügyeletes orvos megnézett, három (vagy három és fél) újjnyira voltam nyitva. Telefonáltak is a doktornőnek (dr Szakács Szilvia) és mentünk a szülőszobába... Ekkor behívták a férjemet is, de neki már mondta a szülésznő, hogy egy órán belül megleszünk...:) A doktornő nagyon hamar jött. Szívhang mérés, közben jöttek a fájások, de valahogy bírtam figyelni rájuk, és tudtam, hogy ez most fáj, de amint elmúlik, a következő kezdetéig okosan mély levegőt kell vennem és próbálni pihenni. Azért voltak olyan fájások, amelyek halálosnak tűntek..:-), mondtam is a férjemnek, hogy ezeket nem bírom ki, de a két Szilvia bíztatott, hogy mindjárt meglesz a baba. Nehezen hittem, vagyis egyáltalán nem hittem.... de kezdődtek a kitolást segítő érzések, leszerelték a szülőágyat és amikor jött a fájás, akkor nyomnom kellett... Kb. a harmadik nyomás után megkérdezték, hogy meg akarom-e fogni a baba hajas fejét...Ekkor tudtam, hogy tényleg igaz, hamarosan kint lesz. Talán ezután már csak egyet kellett nyomni és kint is volt!!! 0:25-kor (egy órája még otthon voltunk....:-))) A zárójelentésem és a saját kalkulációnk szerint is 43 perc telt el a felvétel és a születés között... Apukának úgymond semmi dolga nem volt, pedig úgy készültünk, hogy egész éjjel masszírozni fog...

Jó volt ez a rövid vajúdás, mert így a kitolás alatt is teljes mértékben tudtam összpontosítani, értettem mit mondanak és azt is csináltam, amire kérnek...
Nem volt beöntésem, arra nem volt előtte idő. Volt egy magzatburok repesztés (egyáltalán nem fáj!, sőt kellemes volt, ahogy a melegvíz elkezdett kifolyni) valamikor közben, mert ugye a magzatvíz az nem folyt el, sőt, nem is szivárgott, meg volt gátmetszés, de ezt sem vettem észre, csak ugye a végén varrtak.

Néhány perccel a kis hercegnő megszületése után annyit mondtam a férjemnek: 'Apa, a következőt is így csináljuk...' :)

Mi lehetett a titka ennek a rekordsebességű szülésnek?
1. felkészültem a legrosszabbra, amitől csak jobb lehet (de soha nem gondoltam, hogy ennyire jó...:))
2. bizalom az orvossal és szülésznővel szemben
3. nem első szülés
4. homeopátiás bogyók!!!!

Mindenkinek ilyen zökkenő-és fájdalommentes szülést kívánok!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére