Jelenlegi hely

Rosszaság, túlságosan megengedő nevelés vagy divatként terjedő kifogás

Rosszaság, túlságosan megengedő nevelés vagy divatként terjedő kifogás: az ADHD-t, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitási zavart ma is számos tévhit és előítélet övezi. Pedig a gyerekek akár 3-5 százalékánál előforduló tünetegyüttes felismerése és megértése elengedhetetlen a sikeres kezeléshez. Dr. Herczegfalvi Ágnes neurológus főorvos, a Czeizel Intézet szakértője segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb félreértéseket.

A hiperaktivitás a rossz gyerekek mentegetésére kitalált, nem létező probléma: Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), vagyis a neurológiai-pszichés zavar okozta tünetegyüttes már az 1980-as évek óta hivatalosan is létező diagnózis, a közgondolkodás azonban még manapság is kétkedve tekint az irányító funkciók sérüléséből származó zavarokra. Leggyakoribb tünetei a figyelemzavar, a motoros nyugtalanság, a szertelenség, az impulzivitás, amit sokan fegyelmezetlenségnek, rendetlenségnek tekintenek. Az ADHD kezelése a gyermekpszichiáterek feladata, bár gyakran a gyermekgyógyász, vagy gyermekneurológus találkozik ezzel a problémával. Az utóbbiak feladata, hogy felismerjék, nem rosszaság vagy túlságosan megengedő nevelésről van szó s ha szükséges kivizsgálják, van-e valamilyen neurológiai betegség a háttérben, s ha kizárták azt, a gyerekeket a gyermekpszichiátriai rendelésre irányítsák.

Ki fogja nőni: „Sajnos gyakran előfordul, hogy a szülők nem ismerik fel a tüneteket, vagy úgy gondolják, idővel kinövi a gyerkőc, ezért nem is fordulnak szakemberhez a problémákkal. Pedig a gyerek megfelelő terápia nélkül könnyen megkaphatja a rossz, nemtörődöm, lusta bélyegeket, amik további önértékelési zavarokhoz és a közösségekből való kiközösítéséhez vezethetnek” – figyelmeztet Dr. Herczegfalvi Ágnes. „Ha a gyermek 12 éves kora előtt rendszeresen tapasztaljuk a figyelem fenntartásának nehézségét, a feladatok megszervezésével és befejezésével kapcsolatos problémákat, feledékenységet, folytonos babrálást, fészkelődést, türelmetlenséget, sok beszédet, mások félbeszakítását és az állandó nyugtalan mászkálásból származó kisebb-nagyobb baleseteket, érdemes szakemberrel konzultálni.”

Csak gyógyszeres kezelés segíthet: A megfelelő, egyénre szabott terápia kiválasztása a szakemberek feladata. Gyógyszeres kezelést csak pszichiáter írhat fel, de csak nagyon indokolt esetben. Azt mindig megelőzi egyéni, vagy csoportos fejlesztés, viselkedésterápia, amihez minden esetben a szülők és a gyerek közvetlen környezetének együttműködése is szükséges. Felnőttkorban célzott tréningekhez és kognitív terápiákhoz is fordulhatunk segítségért.

A hiperaktív gyerekek értelmi képességei elmaradnak társaiktól: A kezeletlen ADHD negatívan befolyásolhatja a gyerekek iskolai előmenetelét, mivel nehézséget okoz számukra a fokozott koncentráció, a szabályok, keretek betartása. Ez az azonban nincs összefüggésben a képességeikkel: gyakran kiemelkedő intelligenciával és kreativitással rendelkeznek, az intézményi keretek között hátrányként fellépő tulajdonságaikból előnyt kovácsolva sikeres művészekké, vállalkozókká, vezetőkké válhatnak. 


Forrás: redlemon.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére