Amikor családilag akarunk filmet nézni, elég nehéz kiválasztani a megfelelő alkotást, hiszen egyaránt élvezni szeretné a 10 éves fiú, a kiskamasz lány és persze a felnőttek is. A tartalma lehetőleg építő jellegű legyen, ami értéket közvetít, szóljon is valamiről, ami izgalmas, szórakoztató sztori is egyben. Ezen a szűrőn kevés film marad fenn, de Az igazi csoda (Wonder 2017) mindenképpen ide tartozik.
Rendkívüli helyzet
Auggie (August Pullman) egy átlagos tízéves kisfiú, aki szereti a Star Warst, a Minecraftot, érdekli a világűr és imád biciklizni, a szüleivel és a testvérével él. De egy átlagos tízéves sráctól senki sem ijed meg a játszótéren, nem bámulják meg az utcán, és nem nevetnek rajta.
Egy születési rendellenesség miatt eldeformálódott az arca, amit a 27 műtét sem tudott helyrehozni. Auggie kedves, okos, jószívű srác, külseje miatt mégis csodálkozást, elutasítást vált ki az emberekből. Ő is álmodik, vannak vágyai, mint a többi gyereknek, főleg a barátok hiányoznak neki.
Auggie-t eddig magántanulóként édesanyja (Julia Roberts) tanította otthon, de az ötödik osztályt már az iskolában kezdi. A biztonságos családi védőburokból kilépve először kerül a kortársak csopportjába. A szülők aggódnak, mégis remélik, hogy a fiuk beilleszkedik majd a gyerekek közé. Ez a helyzet az egész családnak próbatétel, a fiúra valóban nehéz küzdelem vár.
Vajon Auggie meg tudja győzni az osztálytársait arról, hogy közéjük tartozik? Honnan merít erőt?
Kezdetben a társai elhúzódnak tőle, néhányan gúnyolják, szörnynek ábrázolják, megdobják labdával. Auggie meglepő türelemmel viseli a megpróbáltatásokat, de időnként elkeseredik, nem akar iskolába menni. Idővel mégis sikerül beilleszkednie. Az iskolaigazgató is kiáll a fiú mellett, megakadályozza a zaklatás különböző formáit.
Az egyik fiú, Jack Will az elején csak az igazgató kérését teljesítve barátkozott Auggie-val, később, miután megismerte, hogy nem csak a külseje, de a személyisége is különleges, igazi barátok lettek.
Egy sztori több nézőpontból
Nem csak a főhősről szól a történet. Egy ilyen betegség a fiú egész családját, környezetét érinti. Ők hogyan élik át a helyzetet? A film érdekessége, hogy több fejezetből áll, így minden főszereplő nézőpontjából látjuk a cselekményt.
Auggie nővére, a 16 éves Via (Olivia) öccse születése óta háttérbe szorult, a szülei figyelmét nagyrészt a fiú köti le. Így fogalmazta meg: „A házunk olyan, mint a Föld, ami a Nap körül forog, én max a Hold vagyok.” Via nagyon szereti testvérét, de tinilányként neki is vannak problémái, örömei, amit szívesen megosztana anyjával. Via barátnője, Miranda is fókuszba kerül, majd Auggie iskolai barátja, Jack Will.
A szeretet erejével
A Pullman család hétköznapjaiba is bepillantunk. A szülők a maguk módján mindent megtesznek azért, hogy torz arcú gyerekük teljes életet éljen. Az édesanya sok áldozatot vállal a kisfiúért, otthon végezhető szakmát tanul, későbbre halasztja könyvillusztrátori ambíciót. Az hétköznapjait úgy szervezi, hogy támogatni tudja a fiút. Felkészíti Aggie-t az életre, mellette áll a küzdelmeiben, együttérez vele és bátorítja. Jó a humora, ami sokszor segít könnyebben venni a megpróbáltatásokat.
Arra biztatja a többieket, hogy mivel „Aggie nem tud változtatni a külsején, ezért nekünk kell másképp nézni rá”. Ő rendkívülinek tartja Aggie-t, ezt érezteti is vele. „Úgy vagy jó, ahogy vagy” – ez a feltétlen elfogadás és szeretet, ami az édesapát is jellemzi – segít a srácnak megerősödni. Akármi történik, Aggie mindig számíthat a családjára, ami meghatározó erőforrás számára.
Tükröt tart elénk
Nevettünk is, könnyeztünk is a fordulatokban gazdag történeten. Sokáig a film hatása alatt voltam, több kérdésen is elgondolkoztam:
- Milyen nehéz lehet az anyai aggodalom: elfogadják-e a gyermekemet? A tehetetlenség érzése sem lehet egyszerű: megbékélni azzal a helyzettel, hogy valakin nem tudunk változtatni.
- Milyen egy fogyatékkal (vagy bármilyen „mássággal”) élő gyermekkel együtt élni (testvérként, szülőként, barátként)?
- Milyen érzés bármilyen szempontból különcnek lenni?
- Sikerül önmagukat elfogadni és szeretni?
- Meg tudom erősíteni a saját gyerekeimet, hogy legyen önbizalmuk? Hogy elfogadják önmagukat és másokat is?
- Mennyire embert próbáló dolog olyannal barátkozni, akit mindenki kiközösít?
- Van-e erőm, bátorságom kiállni a gyengébbek mellett? Sajnálat, negatív érzések helyett tudok-e velük egyenrangú, közvetlen kapcsolatot kialakítani?
- Szoktam-e elhamarkodottan ítélkezni, véleményt mondani arról, amit belülről nem ismerek?
- Tudok-e hálát adni azért, hogy a családom mekkora erőforrást jelent?
A szokatlan külső vagy furcsa viselkedés mögött ezek a gyerekek pont olyan értékesek, mint egészséges társaik. Ugyanolyan vágyakkal, álmokkal, de betegségükből adódóan sok küzdés és szenvedés van mögöttük. Ha egy megértő és szerető család, közösség vesz körül minket, akkor kevésbé számít, hogy milyen a külsőnk. A csoda bennünk van.
A film végén elhangzó üzenet a felnőtteket és a gyerekeket is megszólítja: „Ha egyszer eldöntheted, hogy igazad legyen vagy kedves légy, légy kedves!”
Erről eszembe jut egy másik kisfiú, a kis herceg: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.”
Ha a szívünkkel látjuk egymást, a csodák is láthatóvá válnak!
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges