Jelenlegi hely

Családbarát helyeket keres a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

A családbarát hely címet olyan vendéglátó-, illetve szolgáltatóhelyek kaphatják meg, amelyek a kisgyermekes családoknak nyugodt és békés környezetet tudnak biztosítani.

Újabb családbarát helyekre vár javaslatokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - mondta a mozgalom vezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Székely András elmondta: a javaslatokat a honlapjukon található e-mail címre - csaladbarathely@haromkiralyfi.hu - juttathatják el a mozgalomhoz. Ezután ellenőrzik a javaslatokat, és amennyiben valóban családbarát helynek találják az azokban megjelölteket, megkaphatják az ezt igazoló matricát.

Az első családbarát helyeket tavaly decemberben díjazták, egyebek mellett kávézók, éttermek, szállodák kaphatták meg az elismerést. A díjjal járó - az intézményekre kiragasztható - matricákat azok a vendéglátó-, illetve szolgáltatóhelyek kaphatják meg, amelyek a kisgyermekes családoknak nyugodt és békés környezetet tudnak biztosítani.

Székely András hangsúlyozta: mozgalmuk célja, hogy minél több tervezett gyermek megszülethessen, ennek érdekében több programot működtetnek, köztük olyanokat, amelyek célja a munka és a családi élet összeegyeztethetősége, de szerveznek párkereső programokat is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére