Jelenlegi hely

Egységes kórházi látogatási protokollt javasol a TASZ

A gyermekgyógyító intézményekre vonatkozó egységes és nyitott látogatási protokoll megfogalmazását javasolja az egészségügyi államtitkárságnak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

A TASZ a "Gyerekkel vagyok!" elnevezésű kampánya keretében a szülészetet, illetve gyermekosztályt működtető intézmények körében, 64 közérdekű adatigénylés nyomán elvégzett felmérése alapján fogalmazta meg javaslatcsomagját - írták.

A szervezet közleménye szerint az egységes látogatási rend kialakításáig arra kérik a házirendek kidolgozásáért felelős főigazgatókat, hogy tekintsenek iránymutatásként a látogatást korlátlanul biztosító kórházak gyakorlatára. Fontosnak tartják továbbá, hogy a szülészeti osztályok esetében, a szabályok kialakítása során az anya választása és az újszülött érdeke legyen a meghatározó, ne a megszokások - tették hozzá.

A gyermekkorú betegek ellátásával összefüggésben a TASZ azt javasolja a kórházaknak: ha mindkét szülő szeretne jelen lenni a kezelések vagy a kórházi ápolás során, akkor ne akadályozzák azt. Ennek érdekében pedig kezdeményezzen jogszabály-módosítást a szakállamtitkárság. Ennek szerintük a többi között tartalmaznia kellene, hogy a benntartózkodásért vagy a higiéniai okból szükséges ruházat biztosításáért nem kérhető külön térítés, mert az a kapcsolattartás jogának korlátozását jelenti. Úgy vélik, utóbbit csak tényleges orvosi indok, illetve járvány esetén lehet korlátozni.

A TASZ kezdeményezi, hogy az országos tisztifőorvos utasításban határozza meg, az intézmények vezetői milyen szempontrendszer alapján vizsgálják felül a házirendeket - közölte a jogvédő szervezet a kórházak mellett a szülők bevonásával is végzett felmérés eredményei alapján.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére