Jelenlegi hely

Játékfejlesztővel, vloggerekkel és gyógyító hangokkal indulnak az idei év Képmás-estjei

A Képmás-estek januárban és februárban az online térben változatos programokkal várnak. A játék szerepéről és hatásairól, majd az éneklés gyógyító erejéről hallhatunk ismert művészek és szakértők bevonásával. Téma lesz a régi korok és a ma emberének életének összehasonlítása, ezen belül az ismerkedés, illetve a gyereknevelés kérdései kerülnek fókuszba.

Játszani is engedd!

A „Játszani is engedd!” című est vendégei a több hazai és nemzetközi díjban részesült Fekete Zsombor játéktervező és a társasjáték-vlogger házaspárként ismert Győri-Nádai Réka és Győri Zoltán Gábor

Megtudhatjuk, hogy miért is szeretünk játszani és miért ragaszkodunk többen a valódi társasjátékhoz, hogyan ismerhetjük meg egymást és magunkat játék közben. Emellett a „gamer-világ” előnyös és árnyékos oldaláról is szó lesz: mikor válik a hobbi szenvedéllyé, majd függőséggé?

Gyógyító női hangok

A „Gyógyító női hangok” című esten Dr. Lovász Irén néprajzkutatóval, népdalénekessel és Dr. Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológussal találkozhatunk. Szó lesz arról, miért gyógyítja az éneklés és a zene nem csupán a lelket, hanem a testet is, emellett hogyan segíthet feldolgozni félelmet, bánatot, örömöt, jelentős életeseményeket, milyen hatással lehet az énkép formálásában és a helyes önértékelésben.

Első látásra és sokadik kattintásra

Február első felében Bognár Szilvia népdalénekes és Tóth Dániel pszichológus, a Pszichológus Pasi csatorna vloggere lesznek a vendégek az „Első látásra és sokadik kattintásra” című esten. A beszélgetésből kiderül, hogyan ismerkedtek elődeink és milyen lehetőségekkel élhet a mai generáció, emellett szó lesz az online térben való társkeresés nehézségeiről, veszélyeiről és arról is, hogy hogyan befolyásolja a pandémia az ismerkedést.

Hogyan változott meg a gyerekek szerepe és jelentősége a családban, a hagyományos népi kultúrától a mai hétköznapokig? Erről beszélget Szám Kati Pécsi Rita neveléskutatóval és Szalóki Ági énekesnővel „A Legkisebb családtagok” című esten, amelyen megtudhatjuk, hogy mi az, amit a múltból érdemes megőrizni és visszacsepegtetni hétköznapjainkba, emellett feltesszük a kérdést, van-e és meddig tart a régi és a mai gyerekkor.

A beszélgetéseket Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője vezeti.

Az egyes felvételek a Képmás magazin YouTube csatornáján érhetők el majd január végén és február során: www.youtube.com/kepmas-magazin

A Képmás-estekről

Az esteknek immár évtizedes hagyományuk van. Szórakoztató, feltöltő programok, művészi produkciókkal és beszélgetésekkel, vendégei ismert arcok (szakemberek, művészek, népszerű véleményvezérek), akik retusálás és szerkesztés nélkül jelenhetnek meg a közönség előtt.

A Képmás-estek tematikája a családra, az emberi kapcsolatokra, a közösségekre fókuszál. Az egyes alkalmak a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány közös szervezésében valósulnak meg. A jelenlegi online estek felvételének helyszíne a Várkert Bazár.

Forrás

- Budapestimami -
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére