Jelenlegi hely

Minden 3. kisgyerekes családot ért már atrocitás szálláshelyen

A babamedence fontosabb, mint az etetőszék!

Egy 5 csillagos szállodában arra kérték a szülőket, hogy 7 óra előtt vacsorázzanak, mert gyerekeik zavarják a nem gyermekes vendégeket – osztotta meg tapasztalatát az Év Szállása verseny keretében készített kutatásban egy anyuka. A történet ugyan nem jellemző, de jól példázza, milyen váratlan nehézségekkel nézhet szembe egy kisgyermekes család, ha utazásra adja a fejét. A belföldi kikapcsolódások során egyébként a szülők számára a bababarát szálláshely a gyermekmedence meglétével kezdődik.

Csupán babaággyal és etetőszékkel ma már egy szálláshelyet sem lehet bababarátként eladni: a kisgyerekes szülők kétharmada számára a legfontosabb szempont a választásnál az, hogy van-e babás medence – derült ki az Év Szállása verseny keretében készített kutatásból. Az elsőként felsorolt kiegészítők csak ez után következnek, a rangsor harmadik helyén pedig a programok és a bababarát menü áll. 

„A kapott eredményeket foglalási adataink is alátámasztják: a kisgyerekes családok körében a wellness-hétvégék jelentik az elsődleges kikapcsolódást. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Év szállása verseny keretében átadott, Év Családbarát szállása kiválasztásánál is a fenti szempontokat érvényesítjük” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. A szálláshelyre érkezve a szülők egyébként a tipikus kiegészítők közül a mikrót és hűtőt hiányolják a szobából, míg a szolgáltatások esetében a bababarát menüt.

Hotelszoba

 

A szállások gyerekbarátok, a vendégek nem

A kutatásból az is kiderült, hogy minden harmadik kisgyermekes családdal elfordult már, hogy nyaralásuk alatt egy másik vendég éreztette velük, hogy nem igazán örül annak, hogy kisgyerekek is vannak a szálláshelyen. Ritkán, de előfordul, hogy a kellemetlenséget a szállásadó okozza: volt, akit egy 5 csillagos szállodában megkértek, hogy gyermekeivel 7 óra előtt menjenek vacsorázni, mert a többi vendéget zavarják a gyermekek, mire ők azon nyomban távoztak a hotelből. „Szerencsére nem ez a jellemző, a kutatásban részt vevő családok több mint 90 százalékát még soha semmilyen kellemetlenség nem érte a szállásadók részéről. Minden tizedik család beszámolt váratlan pozitív élményről: az egyik hotel például meglepetés tortával készült legfiatalabb vendégük 1 éves szülinapjára” – tette hozzá Szigetvári József.

 

Kinek fárasztó gyerekkel nyaralni?

A szálláshely típusát tekintve a gyakorló szülők inkább a hoteleket részesítik előnyben: minden második kisgyerekkel nyaraló család hotelben foglal szállást. Azonban a bababarát felszereltség és extra szolgáltatások ellenére a megkérdezett szülők esetében háromból ketten mondták azt, hogy megterhelő tud lenni a gyerekekkel való nyaralás.

Arról már azonban megoszlanak a vélemények, hogy kire jut a feladatok oroszlánrésze: a gyerekesek egyik fele egyértelműnek látja, hogy az anyának megterhelőbb a nyaralás, míg a többiek úgy érzik, hogy mindkét szülő számára egyformán fárasztó egy ilyen utazás. „Sajnos csak minden harmadik szülő mondja azt, hogy valódi pihenésnek érzi a gyerekes kiruccanásokat. Erre lehet megoldás, ha segítséget hívunk magunkkal az utazásra egy nagyszülő vagy közeli rokon személyében, hogy egy kis időt kettesben is eltölthessünk párunkkal” – vetette fel az Év Családbarát szállása díjat átadó Vályi-Nagy Erika, a Kismama magazin főszerkesztője. Ez azonban a felmérés szerint csak minden 5. családnak jut eszébe.

 

A felmérés hátteréről

A Szallas.hu az Év Szállása verseny keretében végzett nem reprezentatív célcsoport-kutatást, melyben 186 gyakorló, 10 évnél fiatalabb kisgyermeket nevelő anyukát és apukát kérdeztek meg online. Az adatok felvételére 2015. szeptember 5-26. között került sor.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére