Jelenlegi hely

A Bőde család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A két és fél éves fiam pár nappal ezelőtt mondta ki először váratlanul, hogy szeret. Ez nagyon csodálatos érzés volt. De ettől még csodálatosabb érzésnek tartom azt, mikor látom a csillogást, az örömöt a szemében, vagy azt, mikor elmélyülten játszik és olyan igazán gondtalannak tűnik.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

A fiam másfél éves kora óta bölcsibe jár(már egy éve) és ennek velejárója a korai kelés és az időre való elkészülés. Ez sajnos nem mindig megy problémamentesen, sőt inkább úgy jellemezném, hogy elég sokszor van belőle vita. Én azt szeretném, hogy készülődjünk, ő meg természetesen csak játszani szeretne. Minden reggel úgy kelünk, hogy jusson idő játékra is, de ő persze többet szeretne, a még nagyobb hiszti meg akkor következik, mikor kell menni fogat mosni. Igyekszem játékosan belevinni a készülődésbe, de ha már késésben vagyunk, akkor én is feszültté válok.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mi még nemrég léptünk be a hisztikorszakba és szeretném ha a fiam a lehető legkevesebb időt töltené szomorkodással vagy sírással az esetleges hisztik miatt. Emellett nekünk, szülőknek is bizonyára nagy segítség lenne a mindennapokban, hisz a sok munka miatt mi is leterheltek vagyunk és kevesebb a türelmünk a kelleténél. Szeretném ha a fiam majd felnőttként egy boldog gyerekkorra tudna visszaemlékezni, és szerintem ennek az egyik kulcsa az, hogy a lehető legkevesebb konfliktus legyen köztünk.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére