Jelenlegi hely

Elkészült a babák agyának növekedési táblázata

Modern képalkotó eljárások fotói alapján először készült el a babák agyának növekedési táblázata.

 

Az emberi agy leggyorsabban a születés után növekszik, három hónap alatt eléri felnőtt méretének a felét - idézte a BBC hírportálja a JAMA Neurology című ideggyógyászati szaklapban megjelent tanulmányt.

A fiúk agya gyorsabban nő, mint a kislányoké - állapították meg a kutatók a fejlett képalkotó technikával készült felvételek alapján. Legnagyobb ütemben a mozgással kapcsolatos agyi területek nőnek, a memória területei lassabban. A kutatók úgy vélték, ezek az adatok a fejlődési rendellenességek azonosítását - többek közt az autizmusét - is segíthetik.

Az orvosok évszázadokon át mérőszalaggal követték a babák fejkörfogatának növekedését, ebből következtettek az agy fejlődésére. Az átlagos gyarapodástól való eltérést ezután figyelemmel kísérték, mivel az fejlődési rendellenességre utalhat. A fejnek azonban többféle egyéni formája lehet, ezért a mérőszalagos mérések nem mindig pontosak.

A Kaliforniai Egyetem tudósainak vezetésével 87 egészséges baba agyáról készítettek felvételeket születésüktől három hónapos korukig. A leggyorsabb változást, átlagosan napi egyszázalékos növekedést az első három hónapban tapasztalták. A 90 napos periódus végére az ütem 0,4 százalékosra csökkent. Az agy egyes részeinek átlagos növekedési pályáját azért érdemes rögzíteni, mert segít megérteni, hogy keletkeznek a korai zavarok - írták a kutatók.

Azt találták, hogy az agy mozgásirányítással összefüggő területe, a kisagy (cerebellum) növekszik a leggyorsabban, a három hónap alatt kétszeresére gyarapodott. Leglassabban a hippokampusz, a memória kialakulásában fontos szerepet játszó struktúra nőtt.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére