Jelenlegi hely

Egészségtelenül élnek a magyar gyerekek

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

Az európai fiatalok egészségi állapotának felmérésére indított I Family projektben belga, ciprusi, észt, német, olasz, spanyol és svéd gyerekeket vizsgáltak a magyarok mellett. Mint Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója a magyar eredményekről a baranyai megyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a nemrégiben zárult projektbe mintegy 16 ezer, 18 év alatti gyermeket vontak be.

Magyarországon 2323 gyermeket vizsgáltak Zala és Baranya megyében. A résztvevőktől biológiai mintákat vettek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket, kérdőíveket töltettek ki velük, étkezési naplót kellett vezetniük és mérték a fizikai aktivitásukat is. Molnár Dénes utalt arra, hogy a mostani kutatás egy 2007-ben indult sorozat része volt, amelynek lényege, hogy ugyanazokat a gyerekeket vonták be hét évvel ezelőtt és most is a vizsgálatokba.

A kutatásban részt vevő Kovács Éva az eredményekről szólva elmondta, hogy a vizsgált fiatalok között 10 százalékot képviselt a túlsúlyos, hat százalékot a kifejezetten elhízott gyerekek aránya, ami az európai középmezőnyt jelenti.

Kiemelte az eredmények közül, hogy Magyarországon túl sok cukros italt fogyasztanak a gyerekek, a nyolc ország közül a második legrosszabb eredményt értük el ebben a tekintetben. Az adatok szerint hetente tizenhat alkalommal vesznek magukhoz cukrozott üdítőt vagy tejkészítményt a gyerekek.

Megjegyezte, hogy Magyarországon különösen alacsony a friss gyümölcs- és zöldségfogyasztás aránya: az ajánlott napi öt adagot csak a gyermekek 8 százaléka veszi magához, eközben az ajánlott napi hatvanperces fizikai aktivitás csak a fiúk 22, a lányok 8 százalékánál valósul meg. Az egészségesnek mondható 10-11 órás alvás pedig csak a gyerekek 10 százalékánál teljesül.

Molnár Dénes elmondta, hogy a program végeredménye egy tanulmány, valamint egy olyan kommunikációs stratégia lesz, amely a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül segít a fiatalok egészségének megőrzésében, egészségi állapotuk javításában. Az eredmények és a javaslatok eljutnak az Európai Unió, a magyar kormány döntéshozóihoz, és egyszerűsített formában a pedagógusokhoz és a szülőkhöz is.

A gyermekklinika igazgatója azt mondta, a mostani vizsgálat rámutatott arra is, hogy az elhízáshoz vezető problémák orvoslásában már egy-egy életmódbeli változás – sport, választékosabb étkezés, több alvás, a cukros italok helyett a vízfogyasztás erősítése – elindításával nagy eredményeket lehet elérni.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére