Jelenlegi hely

3 dolog, amitől a szülők leginkább tartanak az újszülött fotózással kapcsolatban

Bizonyára vannak emlékeid a tablófotózásról, vagy egy igazolványkép készítésről. Addig jó móka volt, amíg az osztálytársakkal lehetett hülyéskedni várakozás közben, de amint le kellett ülni a székre, jött a kényelmetlen, erőltetettnek tűnő pózolás. Ilyenkor természetes dolog, ha felmerül, hogy vajon a legelőnyösebb kép készül majd rólam?

Az újszülött fotózással kapcsolatban már egészen más aggályok törnek a felszínre – több, mint száz család babáját fotóztam már, az újra és újra megismétlődő beszélgetésekből pontosan tudom, mi a legnagyobb félelem a friss szülők fejében. Segítek ezeket eloszlatni.

A lista élén az alvás áll. Ha nézegettél már képeket újszülött babákról, biztosan észrevettél egy közöset mindegyiken: csak akkor készülhetnek el a szemet gyönyörködtető beállítások, ha a baba alszik. Erre igen nagy az esély, ha a fotózásra a születést követő 10-12 napban kerül sor. Ilyenkor még annyira pici, hogy kevésbé reagál a külvilágból érkező ingerekre (tapintásra, fényekre, hangokra).

Nincs két egyforma baba, így nincs két egyforma fotózás sem – előfordul olyan is, hogy 30-40-50 percig is eltart a mély álomba ringatás. A legfontosabb, hogy ezen ne stresszelj, mert ezt a pici is érzékeli, ráadásul úgy, mintha valami komoly baj lenne.

A megoldás a nyugalom – ringatás – fehér zaj* hármasában rejlik, és mindig bejön.

*Mi is a fehér zaj?
Folyamatosan ismétlődő, monoton hang, ilyen például a hajszárító, vagy a porszívó zúgása. Az okostelefonok előtt a saját gyerekemnél előfordult, hogy a hajszárítót használtam altaltásra – ez ma már megoldható egy telefonos alkalmazás segítségével, ráadásul nemcsak a háztartási gépek hangjai közül lehet választani, hanem a természetben előforduló (vízesés, patak, nádsusogás) illetve az anyaméhben hallható (sussogás, szívdobogás) hangok is rendelkezésre állnak.

Második helyen a „Mi lesz, ha lepisil, lekakil, lebukik valamit?” áll. Ez csak neked újdonság, egy újszülött fotósnak azonban nem jelenthet gondot, hiszen legalább 10-ből 7 alkalommal előfordul ilyen – teljesen természetes – eset, és cserélni kell a kelléket, babzsáktakarót, wrapot*, de az is lehetséges, hogy a közös képek fotózása közben történik ilyesmi. Emiatt jó, ha nem csak a babának, hanem magatoknak is hoztok egy szett váltóruhát. A többi miatt ne aggódj – minden mosható, öblíthető.

*wrap: egy anyagdarab, amibe a babát becsomaguljuk. A szó eredete az angol wrap igéből (becsomagol) ered, és a gasztronómiában is elterjedt, a tortillával wrapolják be a tölteléket.

A harmadik félelem a fotózással kapcsolatban, hogy mi lesz, ha fotózás közben kell megetetni a babát. A fotózás közben egyetlen szabály van: végig a baba igényeit szükséges figyelnünk, ahhoz kell igazodnunk; így, ha enni szeretne, akkor enni fog.

Pontosan ezek miatt tarthat egy újszülött fotózás akár 3-4 órán át: mert végig a baba igényeit tartjuk szem előtt. Minden más mellékes. A legtöbb újszülött fotózásra alkalmas stúdió úgy van berendezve, hogy legyen alkalmas hely a babát tisztába tenni, megetetni, és fotózás közben várakozni is.

A legfontosabb, hogy ti mindvégig jól érezzétek magatokat, a kisbabátokat pedig a legnagyobb biztonságban tudjátok.

Czifra Ildikó

újszülött fotós

www.czifraildiko.hu

https://www.facebook.com/czifraildikophoto

info@czifraildiko.hu

+36 20 232 02 90

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére