Az Év Anyavállalata 2016 egy fantasztikus kezdeményezés, mert ez a verseny elsősorban azoknak szólt, akik kisgyermekek mellett vállalkoznak és abban sikereket érnek el.
Céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során 3 olyan Fejér megyei anyukát mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!
Segítsd őket 1-1 szavazattal, hogy SportosMami, Nyíri Andrea és CsinosAnyu is bejussank a döntőbe.
A szavazás menete:
Az első forduló április 28. csütörtök, 22:00 óráig tart. A legtöbb szavazatot kapott 10 versenyző jut tovább a döntőbe.
A második forduló április 29. péntek, 10:00 órától indul és május 6-án 22:00 óráig tart. A döntő fordulóban legtöbb szavazatot szerzett versenyző kapja az Év Anyavállalata 2016 címet.
Egyszerre több pályázóra is szavazhatsz, de egy ember egy pályázóra csak egyszer adhat le szavazatot.
A szavazás menete egyszerű: Válaszd ki a pályázók közül azt a nevezőt, akire szavazni szeretnél és nyomd meg a neve alatt a “lájk” gombot! Segítünk, hogy könnyen megtaláld:
Ismerd meg a 3 Fejér megyei pályázót:
Král Éva, SportosMami az 1 évnél idősebb (haladó) vállalkozás kategóriában indult a versenyen.
Éva 2011-ben kezdte sportos vállalkozását, babát tervezőkkel, kismamákkal és kisbabás anyukákkal foglalkozik. Nekik szeretné bemutatni, hogy milyen fontos a mozgás, az egészséges életmód, mert általa könnyebb a babavárás és a szülés utáni regeneráció.
Itt olvashatsz még többet Éváról és szavazatodat is ezen a linken adhatod le: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#25
Nyíri Andrea egyedi kézműves ékszereivel a 45 éves kor után indított vállalkozás kategóriában indult a versenyen.
Andrea 2014 elején indította vállalkozását. Ékszereket készít olyan nőknek, akik a letisztult színeket és formákat szeretik, és nem elégednek meg azokkal az ékszerekkel, melyeket tucatszám vásárolhatnak meg az üzletek polcain.
A vállalkozásról és Andreáról itt olvashatsz bővebben, szavazni is itt tudsz rá: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#44
Szabó Mira Emma, CsinosAnyu szintén az 1 évnél idősebb (haladó) vállalkozás kategóriában indult a versenyen.
Mira személyi stylistként blogbejegyzésekkel, öltözködési tanfolyammal és személyes stílustanácsadással segít főként anyukáknak eligazodni az öltözködés, fazonok, színek, stílusok és a ruhavásárlás útvesztőjében.
Itt szavazhat Mirára és még többet megtudhatsz róla: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#53
Mindhárom jelölt nagyszerű nő, anya és vállalkozó egyszemélyben. Közös bennük az is, hogy otthon, gyermek mellett kezdték vállalkozásukat, mely most akár a Te szavazatod segítségével is közelebb kerülhet az Év Anyavállalata 2016 díjhoz. Két gombnyomással segíthetsz bejuttatni akár mindhárom hölgyet a döntő fordulóba!
(fotók: evanyavallalata.hu/szavazas2016)