Jelenlegi hely

Karácsonyi cipősdoboz akció

Amikor néhány éve Angliából megérkeztek az első cipősdoboz csomagok, senki sem gondolta volna, hogy pár év múlva már tizenötezer magyar adakozó állít össze ajándékot hazánkban rászoruló gyermekeknek, sőt, még határainkon túlra is küldhetünk belőle.

Fogadó országból küldő ország lettünk, elesett országból adakozóvá váltunk. Megnőtt az emberekben az adakozókedv, s a vágy, hogy a gyermekeknek legyen jobb soruk, hadd ismerjék meg az ajándékozás ünnepét, boldogságát.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai évről évre megtapasztalhatták a magyar emberek nagylelkűségét, a „cipősdoboz ajándékok”, s ezzel az örvendező gyermekek számának növekedését.

Jártunk elhagyatott falukban, ahol nincsenek munkahelyek, boltok, sőt még út sincs, hát hogyan lenne karácsonyfa, meg csillogó-villogó játékok? Mi vittünk.

Voltunk olyan rendezvényeken, ahol alkoholista, börtönviselt, vagy gyermekükről nem gondoskodó emberek gyermekeit ajándékozhattuk meg. Elmentünk kórházakba, árvaházakba és speciális iskolákba is. Öröm volt. Számunkra is.

Mi hiszünk az apró ajándékok erejében, hiszen saját szemünkkel láttuk azt.

Ha Ön is hisz benne, csatlakozzon a Cipősdoboz akcióhoz, és ajándékozzon meg egy gyermeket karácsony alkalmából!

Hogyan készíthet cipősdoboz ajándékot?

1. Keressen egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt.

2. Döntse el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánja ajándékát.

3. A cipősdobozt töltse meg ajándékokkal az alábbi szempontok szerint:

Játékok: kisautók, labdák, babák, plüssállatok, jojók, világító vagy hangot adó játékok (extra elemmel!)
Iskolai eszközök: tollak, ceruzák, számológépek, zsírkréta, kifestők, jegyzettömbök
Higiéniai eszközök: fogkefe, fogkrém, szappan, fésű
Egyéb: cukorkák, nyalókák, rágó, napszemüveg, pólók, játék ékszerek, hajgumik, óra, kis képeskönyv

4. A dobozba NE TEGYEN:

Agyonhasznált, megunt játékot, ruhát, könyvet
Agresszivitásra késztető képeket, játékokat: játékpisztoly, kés, pc-játék
Konzervet, romlandó ételeket: gyümölcsöt
Folyékony dolgokat: sampont, testápolót
Gyógyszereket
Törékeny tárgyat: tükröt, porcelánbabát
Erotikus vagy pornográf tartalmú újságokat, eszközöket, tárgyakat
Semmilyen alkohol tartalmú italt

Kedves lehet még: egy családi fotó néhány üdvözlő sorral, jókívánsággal!

5. Az elkészült ajándékcsomagot csomagolja be, színes csomagolópapírral, (lehetőleg külön a tetejét és külön az alját), majd rögzítse le átlátszó cellux ragasztó szalaggal, vagy erős zsineggel, hogy a csomag a szállítás során ne nyíljon ki!

Végül pedig a dobozra, jól láthatóan írja fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánja ajándékát! Pl. így: "fiú 12" vagy "lány 8". Használhatja a mellékelt címkét is!

6. Az elkészült ajándékcsomagot juttassa el az alábbi átvevőhelyek egyikére:

 

Fejér megye:

 

1) Város: Székesfehérvár

Név: Révész Lajos, 20/886-3751
Cím: Reménység Háza Könyvesbolt 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 24.
Hétfőtől-péntekig, 12:00-17:00-ig

Név: Rextra Orvosi Műszerbolt, 
Cím: 8000 Székesfehérvár, Alba Ház, Palotai út
Hétfőtől-péntekig, 12:00-17:00-ig; szombaton 09:00-12:00-ig

2) Város: Dunaújváros

Név: Gulácsi Zoltán 20/9593-363
Cím: Munkásművelődési Központ, 2400 Dunaújváros, Apáczai Csere János u. 11.
Ügyelet: 8-18
 

A cipősdoboz ügyeletek nyitvatartásáról, ill. a helyi partnereink elérhetőségéről a 06-30-4444-820-as információs telefonszámon, vagy a www.ciposdoboz.hu oldalon tájékozódhat.

Amennyiben valaki mégis postai úton kívánja ajándékát hozzánk eljuttatni, úgy ezt az alábbi címre kérjük elküldeni:

Baptista Szeretetszolgálat - Utcafront, 1102 Budapest, Bánya u. 1.

Jó tanács! Több doboz feladása esetén - egy nagyobb dobozba helyezve több cipősdoboz ajándékot - sokkal kedvezőbb a csomagok darabonkénti feladási díja.

Mivel egy doboz feladásának költsége nem olcsó, tanácsos munkatársaknak, családtagoknak, stb. összefogni.


**********
 

Legkreatívabb Cipősdoboz verseny 2010!

A Praktika magazin és a Baptista Szeretetszolgálat idén is meghirdeti a Legkreatívabb Cipősdoboz versenyét! Keressük Magyarország legkreatívabb cipősdoboz ajándékát: egy olyan, rászoruló gyermeknek szánt ajándékcsomagot, amely kívül belül kreatív és ötletes!

Ha úgy döntött, csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához (www.ciposdoboz.hu), és elkészített ajándéka családja, barátai szerint is álomszép és csupa-csoda, akkor fotózza le, küldje be a ciposdoboz@baptistasegely.hu e-mail címre. A beérkezett fotók közül a Praktika magazin szerkesztősége választja ki a nyerteseket, a legötletesebbeket.

A fotók beküldési határideje 2010. december 16-a! A nyerteseket e-mailben értesítjük, valamint nevük és munkájuk kikerül a www.ciposdoboz.hu oldalra is, ajándékukat pedig postán küldjük el!

forrás és további információ: www.ciposdoboz.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére