Jelenlegi hely

Elindul a térség első Waldorf iskolája? Toborzó lesz Sukorón

Az iskolapadból ismerkedhetnek a Waldorf pedagógiával az első osztályba készülő gyerekek szülei február 12-én 17 órától.

A Sukoróra szervezett Szülők iskolája programsorozat keretében ugyanis  gyakorló  pedagógusok mutatják be, hogy milyen  egyWaldorf iskolás hétköznapja. Itt kiderül, hogy hogyan tud beépülni az aktív mozgás egy matematikaórába, hogy mi az oka annak, hogy maguk a diákok készítik el  tankönyveiket, és, hogy miért olyan hangsúlyos a művészeti nevelés az iskolában.

Világszerte több mint 1000 Waldorf iskolában tanulnak gyerekek. Magyarországon 24 iskola és 7 gimnázium működik jelenleg, és a Velencei-tó környéki szervező csapat mellett, 10 élő kezdeményezés, dolgozik azon, hogy további oktatási intézmények alakuljanak.

A Waldorf iskola a szív, a kéz és a fej iskolája, ahol az érzelmi és értelmi nevelés, valamint a test edzése egyformán hangsúlyos. Kutatások bizonyítják, hogy az iskolában megtanultak 70 százalékát 5 éven belül az eminens tanuló is elfelejti. Az élményeken alapuló oktatás lényege, hogy megszeresse a gyerek a tanulást, az olvasást, a számolást. Hogy megértse az alapfogalmakat, felismerje az összefüggéseket.

Ma már számtalan kutatás bizonyítja, hogy a szorongás gátolja a teljesítményt. Ezért a Waldorf iskolákban a vizsga, a feleltetés nem létező fogalmak. Értékelés természetesen itt is van és a megszerzett értelmi és érzelmi gyarapodásról is számot kell adni. Év végén a diákok egy teljesen személyre szabott bizonyítványverset kapnak az osztálytanítójuktól. A mesékbe szőtt feladatok, a rendszeres közös élmények, az életkori sajátosságok figyelembe vétele, a személyre szabott, saját tempóban történő tanulás az életre készíti fel a nebulókat.

Ugyanakkor a Waldorf iskolák alaptanterve államilag elfogadott, a hivatalos NAT-tal párhuzamos, a tárgyi tudásbeli elvárásokat tekintve azzal összhangban lévő pedagógiai program.

Szeptemberben elindul a környék első Waldorf óvodája Sukorón, és az iskolaszervezők is teljes erőbedobással dolgoznak a mielőbbi iskolakezdés érdekében.

Bővebb információ:

Szeibert Anikó 06/30 513 2108

Marczin Orsolya 06/20 579 8888

 

Programok:

Szülők iskolája – toborzó, iskolába készülő gyerekek szüleinek

2013. február 12-én 17.00-19.00 óra között  Sukoró  Kereszt utca 1.

 

Baba-Mama Klub – óvodás korú gyermekeknek és szüleiknek

2013. február 26-án szombat délelőtt 10 órától Sukoró Kereszt utca 1.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére