Jelenlegi hely

Babás-Mamás avagy Instant életképek a babás hétköznapokról! Úristen, mekkora!

Ott tartottam, hogy egy napnyi várakozás után végre betoltak a műtőbe, és belém döfték a tűt. Nem is egyet, hanem kettőt, de a másodikat már nem éreztem.

Érdekes volt ébren lenni, az előző császárnál már aludtam, amikor az előkészületek történtek. Hallgattam, ahogy az orvosok, nővérek beszélgettek, láttam, ahogy rám borítják a kék paravánt, éreztem, ahogy az orvos rám keni a fertőtlenítőt. Az altatóorvossal pedig közben jól elbeszélgettünk, mindent elmagyarázott. Figyelmeztetett, hogy ne mozogjak, legalább 12 órán keresztül, akkor nem fog fájni a fejem. Ha mégis előfordulna, akkor igyak nyugodtan kávét kólával, az segíteni fog.


9.22-kor szúrta be az érzéstelenítőt, néhány perc múlva már nem éreztem a lábaimat, a hasamat, sőt még a vágást sem. Figyelmeztettek, hogy érzékelhetek némi húzást, nyomást, ahogy szedik ki a babát, de nem fog fájni. Nos, tévedtek, nekem bizony fájt. (Gyengébb idegzetűek most ugorjanak néhány sort a szövegben!) Éreztem, ahogy az orvos húzza és rángatja hatalmas pocakomat, ahhoz volt hasonló, mint amikor elvágjuk az ujjunkat, de jó mélyen. Szóltam, hogy érzek mindent, erre kaptam egy adag fájdalomcsillapítót vénásan, amitől rögtön úgy éreztem magam, mint lánykoromban három fél jäger megivása után. Hallottam, ahogy a gumikesztyűs kéz belenyúl a testembe, és a szövetek egymáshoz érnek, hallottam a vérem loccsanását a padlón. A fájdalom véget ért, egy nő elképedve felkiáltott: Úristen, mekkora!

Az óra 9.32-t mutatott, amikor végre erőteljes ordítás hasított bele a hideg csöndbe.

Ez az élmény mindenért kárpótolt, az előző szülésnél nem hallottam a gyermekemet felsírni, sőt nem is láttam, csak hat óra múlva. Most abban a pillanatban, ahogy kivették, megmutatták, odatették az arcomhoz, megpuszilhattam a fejecskéjét. Kis gyűrött arcával, lilás fehér bőrével, sűrű fekete hajával gyönyörű volt.

Utána elvették, és jöttek a paraméterek: 53 cm és 4620 gramm! Mindenki ledöbbent. (Napokig azzal zaklattak, biztos nem volt-e magasabb a cukrom a terhesség alatt? Nem. Na jó, bevallom, egyszer rezegett a léc, de befejeztem a fagyi zabálást, és nem ment fentebb :-) Roninak is rögtön megmérték a vércukorszintjét, biztos, ami biztos, de szerencsére rendben volt.

Legközelebb az újszülött osztályon, az őrző szobában láttam Őt, amikor betolták a kis kocsiján, és odatették a hasamra. Egymás szemébe néztünk, és ledöbbentem, milyen kíváncsian vizsgálgatott. Valami eddig ismeretlen érzés tört rám, ahogy megláttam magam sötét szemeiben tükröződni. Azóta milliószor néztük egymást, de az a tekintetet nem tért vissza többé. Most értettem meg, miért hívják Aranyórának a születés utáni első órát, és mi az, ami az első babánál kimaradt.

Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére