Jelenlegi hely

Magzatmentő Program FEHÉRVÁRIMAMI kedvezménnyel

A várandósság alatt a legszebb hang, amit hallhatunk, a magzat szívdobogása. Ez jelzi, hogy a magzat jól érzi magát édesanyja pocakjában és persze információkat nyerhetünk általa a magzat állapotáról. Prof. Dr. Török Miklós a feltalálója annak az otthoni szívmonitornak, amely a Magzatmentő nevet kapta.

A cardiotocográfia, vagy a köznyelvben megragadt rövidítésével élve a CTG a magzat méhen belüli állapotát hivatott monitorozni. A magzat pulzusszámának (szívfrekvenciájának) a méh összehúzódásával, illetve a magzat mozgásával egy időben, az idő függvényében történő észlelése és papírszalagon történő rögzítése a cardiotocográfia. A magzat oxigénhiányos állapotában a méhtevékenység vagy magzatmozgás esetén a magzati szívverések percenkénti számának átmeneti - vagy súlyosabb esetben tartós - lassulása figyelhető meg. Így a vizsgálat segítségével lényeges információk nyerhetők a magzat méhen belüli állapotáról. Magyarországon ma a 38. héttől heti egy, a 40. héttől kétnaponta, a 41. héttől (mely már túlhordásnak számít) pedig naponta kötelező a CTG-vizsgálat, ami minden kismama számára elengedhetetlenül fontos.

Mi a Tele-Cardiotocográfia?

A telemedicinális eszközök terjedése egy világszinten megfigyelhető trend. A tele szó a távolról végzett mérést jelenti, melynek lényege, hogy a betegek otthonuk kényelmében tudják elvégezni azokat a vizsgálatokat, melyek biztonságos elvégzéséhez nem szükséges az orvos közvetlen jelenléte. A telemedicinális eszközök elterjedése a várandósgondozásban is megfigyelhető.

A tele-cardiotocográfia a távolról végzett CTG mérést és leletezést foglalja magába. A cardiotocográfiás vizsgálat esetén a magzati szívhangot ultrahanggal mérik, amely hosszú távon káros hatással bírhat a magzatra nézve. A tele-CTG azonban ezt a problémát is kiküszöböli, hiszen ultrahang helyett passzív szívhang érzékelést használ (kvázi egyfajta mikrofonként), így biológiai kockázattól mentesen használhatja a várandós saját maga a készüléket. A tele-CTG másik érzékelője a tocométer, ami a magzati mozgásokat és a méh tevékenységét regisztrálja. A két rész együttesen alkalmas arra, hogy maradéktalanul kiváltsa a klasszikus kórházi CTG-vizsgálatot.

Mi a Magzatmentő program?

A Baby Life Care tele-CTG választása esetén a kismamának egy megközelítőleg 25 x 15 x 5 cm-es készüléket kap, melynek használata bárki által könnyen elvégezhető. A kismama egyedül képes felrakni a hasára (mivel nincs ultrahang-mérés, ezért nem igényel zselét), a készülék 20 perc alatt elvégzi a mérést, majd az adatot továbbítja egy orvosközpontnak. Az információk kiértékelését tapasztalt szülész-nőgyógyászok végzik. A kiértékelt eredményt a központ visszaküldi, és megjelenik a tele-CTG kijelzőjén. Problémás mérés, aggodalomra okot adó eredmény esetén a szolgáltatás részét képezi a kismama telefonos riasztása.

A Baby Life Care Magzatmentő program előnyei

  • A gyakori vizsgálatnak köszönhetően magzata sokkal védettebbé válik.
  • Akár napi több mérést és lehetővé teszünk
  • Azonnali visszajelzés potenciálisan veszélyt jelentő eredmény esetén
  • Rövid, 20 perces mérési idő
  • Hétvégén is rendelkezésére állunk
  • A magzatra semmilyen káros hatással nincs a használata, hiszen nincs ultrahang-hatás, csak passzív szívhang monitor
  • A készüléket nem szükséges megvásárolni, csupán bérelni
  • A méréseket nyugodt körülmények között, otthonában végezheti

Jelenleg a Baby Life Care Magzatmentő Program kínál tele-cardiotocográfiás szolgáltatást,melynek keretében akár napi többszöri tele-CTG vizsgálatot végezhető a babájukat féltő kismamák számára. A Magzatmentő Programban nem szükséges megvásárolni a készüléket, az bérelhető, és a leletezést is magába foglalja a szolgáltatásunk. 

Részletek itt >>

Mennyibe kerül a Baby Life Care Magzatmentő program?

A szolgáltatás díja az első hónapra 60.000 Ft, az első hónapot követően a díj napi 1490 Ft. Ez tartalmazza a készülék kiszállítását, a betanítást, és napi egyszeri mérést, illetve szülés után a készülék elhozatalát.

A Magzatmentő program bevezető áron a Fehérvárimami kuponkóddal június 30-ig 50%-os kedvezménnyel vehető igénybe!

(Az első hónap díja 30.000 Ft)

MEGRENDELEM >>

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére