Jelenlegi hely

Fejér megyei vállalkozások az Év Anyavállalata 2016 versenyen

126 induló vállalkozónő közül 2 székesfehérvári és egy dunaújvárosi édasanya által üzemeltett vállalkozás is indult az Év Anyavállalata 2016 címért. Április 28-ig, LIKE-szavazattal segíthetjük Őket, hogy bekerüljenek az első 10 helyezett közé, akik közül újbóli szavazással kerül ki az az egy Anyavállalat, aki viselheti ezt a címet. 

Az Év Anyavállalata 2016 egy fantasztikus kezdeményezés, mert ez a verseny elsősorban azoknak szólt, akik kisgyermekek mellett vállalkoznak és abban sikereket érnek el. 

Céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során 3 olyan Fejér megyei anyukát mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

Segítsd őket 1-1 szavazattal, hogy SportosMami, Nyíri Andrea és CsinosAnyu is bejussank a döntőbe. 

 

A szavazás menete:

Az első forduló április 28. csütörtök, 22:00 óráig tart. A legtöbb szavazatot kapott 10 versenyző jut tovább a döntőbe.

A második forduló április 29. péntek, 10:00 órától indul és május 6-án 22:00 óráig tart. A döntő fordulóban legtöbb szavazatot szerzett versenyző kapja az Év Anyavállalata 2016 címet.

Egyszerre több pályázóra is szavazhatsz, de egy ember egy pályázóra csak egyszer adhat le szavazatot.

A szavazás menete egyszerű: Válaszd ki a pályázók közül azt a nevezőt, akire szavazni szeretnél és nyomd meg a neve alatt a “lájk” gombot! Segítünk, hogy könnyen megtaláld:

Ismerd meg a 3 Fejér megyei pályázót:

Král Éva, SportosMami az 1 évnél idősebb (haladó) vállalkozás kategóriában indult a versenyen.

Éva 2011-ben kezdte sportos vállalkozását, babát tervezőkkel, kismamákkal és kisbabás anyukákkal foglalkozik. Nekik szeretné bemutatni, hogy milyen fontos a mozgás, az egészséges életmód, mert általa könnyebb a babavárás és a szülés utáni regeneráció.

Itt olvashatsz még többet Éváról és szavazatodat is ezen a linken adhatod le: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#25


Nyíri Andrea egyedi kézműves ékszereivel a 45 éves kor után indított vállalkozás kategóriában indult a versenyen.

Andrea 2014 elején indította vállalkozását. Ékszereket készít olyan nőknek, akik a letisztult színeket és formákat szeretik, és nem elégednek meg azokkal az ékszerekkel, melyeket tucatszám vásárolhatnak meg az üzletek polcain. 

A vállalkozásról és Andreáról itt olvashatsz bővebben, szavazni is itt tudsz rá: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#44


Szabó Mira Emma, CsinosAnyu szintén az 1 évnél idősebb (haladó) vállalkozás kategóriában indult a versenyen.

Mira személyi stylistként blogbejegyzésekkel, öltözködési tanfolyammal és személyes stílustanácsadással segít főként anyukáknak eligazodni az öltözködés, fazonok, színek, stílusok és a ruhavásárlás útvesztőjében. 

Itt szavazhat Mirára és még többet megtudhatsz róla: http://evanyavallalata.hu/szavazas2016/#53


Mindhárom jelölt nagyszerű nő, anya és vállalkozó egyszemélyben. Közös bennük az is, hogy otthon, gyermek mellett kezdték vállalkozásukat, mely most akár a Te szavazatod segítségével is közelebb kerülhet az Év Anyavállalata 2016 díjhoz. Két gombnyomással segíthetsz bejuttatni akár mindhárom hölgyet a döntő fordulóba! 

(fotók: evanyavallalata.hu/szavazas2016)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére