Jelenlegi hely

Kampány indult a fejlődési rendellenességek államilag finanszírozott korai szűréséért

 Sevcsik M. Anna elmondta: a tapasztalat az, hogy nem kapnak elég információt a nők a várandósság idején az elérhető vizsgálatokról. Azt szeretnék elérni, hogy a kismamák alanyi jogon, térítésmentesen juthassanak hozzá a különböző diagnosztikákhoz.

    
    Hangsúlyozta, nem a vizsgálatok kötelezővé tételét szeretnék elérni, de úgy látják, hogy nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak a teljes vizsgálatsort.
 
    Céljuk továbbá felhívni a figyelmet a genetikai vizsgálatok fontosságára, mert óriási szerepet játszanak abban, hogy a szülők időben megismerjék születendő gyermeküket, megismerjék az esetleges alternatív állapottal együtt járó életformát, és a szülőkkel együtt az orvosok is fel tudjanak készülni arra, ha az újszülöttnek esetleg speciális ellátásra lesz szüksége, akár azonnal a megszületése után.
 
    Tapasztalataik azt mutatják, hogy a terhesgondozás során a tájékoztatás sok esetben csak a kötelező vizsgálatokra terjed ki, a választható szűrésekkel kapcsolatban nem vagy alig kapnak információkat a kismamák. Ez azért jelent gondot, mert a kötelező vizsgálatokkal nem ismerhető fel minden súlyos probléma, csak a gyakoribbak - ismertette az egyesület elnöke.
 
    Hozzátette: az egyesület akkor is próbál segítséget, támogatást nyújtani, ha valakinél a genetikai eredmény eltérést mutat, elismert szakemberek közreműködésével biztosítva a támogató közeget.
    A témában szombaton szakmai napot rendeznek genetikus, nőgyógyász, védőnő, gyermekorvos részvételével. A kampányhoz egyelőre online módon lehet csatlakozni, a szervezők a kampányban megfogalmazottakat szeretnék eljuttatni a döntéshozókhoz is.
 
A mozgalom céljainak elérését on-line módon bárki támogathatja ITT
 
Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére