Jelenlegi hely

Fájó szívvel köszönünk el tőle, jó utat, Tanár úr! Hálás köszönet a hiánypótló tanításokért!

84 éves korában, 2019. október 9-én hajnalban elhunyt dr. Vekerdy Tamás. Méltán mondhatjuk, hogy korunk meghatározó tanítója volt, aki utat mutatott nekünk, anyáknak, apáknak, hogy jobb szülővé válhassunk.

Óriási veszteség, hiszen tanításai nem csak a szülőknek volt példamutató, de talán hatással volt a magyar oktatási rendszer jónéhány pedagógusára is. Iránymutatást adott nekünk szülőknek, hogy megtapasztaljuk a belső szabadságot a gyereknevelés terén, hogy ne a tökéletes gyerekekre törekedjünk és, hogy ne a tehetséget hajszoljuk. Fáradhatatlanul járta az országot, és hirdette, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebbek a gyermekek, számtalan remek könyvet írt, amiben nem a tutit akarja megmondani, inkább iránymutatás a jobb szülővé válás érdekében.

Tanításaiban mindig a gyermek állt a középpontban, fontos volt számára a gyermeki szabadság, a határtalan és önfeledt játék, és nem a teljesítményeknek való megfelelés

„Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.”

A tisztelet és a szeretet vezérelte minden gondolatát

„Mert a gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben.”

Számtalanszor ment a magyar oktatással szembe, sosem rejtette véka alá ezzel kapcsolatos nézeteit, mégis százezrek szerették, tisztelték és ismerték el munkásságát! Tanításaiban mindannyiszor hangoztatta, hogy nem túlfejleszteni kell a gyerekeket, hanem egyszerűen jó mintát adni nekik...

Fájó szívvel köszönünk el tőle, jó utat, Tanár úr! Hálás köszönet a hiánypótló tanításokért!

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus és író​

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Vekerdy Géza ügyvéd és Friedrich Anna gyermekeként. Apai nagyszülei: Vekerdy József bankhivatalnok és Adler Jozefa, anyai nagyszülei: Friedrich Jakab kereskedő és Klein Ilona voltak.

Kamaszként író, világcsavargó szeretett volna lenni, de apja kérésére az ELTE Jogi karán végzett, majd a BTK pszichológiai szakát is elvégezte. Pályafutását házitanítóként és a Nemzeti Színház statisztájaként kezdte, de nem sokára már a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológiatanára lett.

Alig 10 év múlva már az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, majd a tudományos tanácsadója lett. 6 évig a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docenseként tevékenykedett. Majd a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója pozícióját töltötte be.

A Waldorf-iskolák, és a Waldorf-tanárképzés egyik alapítója, szervezője; a solymári, nappali Waldorf-tanárképző szervező-vezetője és tanára is volt. Szakemberként elsősorban a kisgyerekkor és a kamaszkor pszichológiai kérdéseivel foglalkozott.

Elismerések

  • 1996-ban az oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díj,
  • 2000-ben Budapestért Díj,
  • 2006-ban Pro Scholis Urbis-díj,
  • 2014-ben Hazám-díj,
  • 2018-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották.

Művei (a teljesség igénye nélkül)

  • Fiatal szülők könyve (Beszélgessünk kisgyerekekről)
  • Kamaszkor körül
  • Nagy csládkönyv
  • Lélek-jelenlét
  • Kisgyerekek-óvodások
  • Iskolák??? - Gyerekek, szülők és tanárok
  • Válás- és ami körülötte van
  • Jól szeretni
  • Belső szabadság
  • Játszani is engedd...
  • Érzelmi biztonság

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére