Jelenlegi hely

Virágzik a nárciszmező – Nárcisznap Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 29-én Babócsán.

Idén is megtartják a Nárcisznapot. A szervező Babocsáért Egyesület adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonötödik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

Délelőtt 11 órakor lesz az ünnepélyes kivonulás a Basa-kertbe, majd a népszerű egynapos fesztivál programjai között lesz nárciszfutás, zumbabemutató, főzőverseny, zenés gyerekműsor, végvári forgatag, játszóház, légvár, körhinta, kézművesek vására, íjászat és több koncert is.

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal – tömegesen április végén, május elején – csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

A nárciszokok kívül érdekes kultúrtörténeti emlékek is vannak a területen. A Basa-kert az egykori Árpád-kori település, később a középkori mezőváros, végül a török település 1980-as években feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Itt volt Somogy megye legnagyobb alapterületű földvára. Az egykori épületek közül csak a gótikus Szent Egyed-plébániatemplom kb. 1,5 m magasságú falazata látható, valamint egy fürdő maradványai.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére