Jelenlegi hely

Októberben kezdik a hetedikes lányok HPV elleni védőoltását

Októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltását - hangzott el csütörtökön az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) a méhnyakrák elleni védelemről tartott háttérbeszélgetésen.

Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa elmondta: a HPV elleni védőoltást a 12. életévüket betöltő lányoknak térítésmentesen biztosítják. A vakcinát az iskola-egészségügynek kötelessége felajánlani, de a szülők és a gyerekek döntenek arról, hogy igénybe veszik-e. A szükséges - szigorú kritériumoknak megfelelő - oltóanyag már megvan, szeptemberben kezdik kiszállítani az iskolákba. Az első dózist októberben, a másodikat jövő áprilisban kaphatják meg a lányok. 

A főorvos kitért arra is, hogy az iskola-egészségügyi szolgálat már június végén kapott tájékoztatást az oltásról, és a jövő hónapban további információkkal segítik őket. Augusztus végén a védőnők és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével gyűjtik majd össze a lehetséges oltandókat, köztük a magántanulókat, valamint az egyházi vagy alapítványi iskolák diákjait is. Ezzel együtt a szülőknek, gondviselőknek levélben küldenek tájékoztatást, mellékelve a kitöltendő nyilatkozatot.

Az OEK főorvosa kérdésre válaszolva elmondta, hogy térítésmentesen csak a hetedik osztályos, 12. évüket betöltött lányok kaphatják meg az oltást, de gyógyszertárban is megvásárolható lesz. 

A szakemberek szerint a leghatásosabb, ha a szexuális élet megkezdése előtt kapják meg a lányok az oltást, ugyanakkor hozzátették: bármilyen életkorban be lehet adatni.

Oroszi Beatrix, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezetője azt mondta: céljuk, hogy minden lány megkaphassa az oltást. A szakember elmondta, hogy Európában Magyarországgal együtt húsz országban vezették be az oltást, de az Egyesült Államokban és Kanadában is sikerrel alkalmazzák a vakcinát.

Oroszi Beatrix ismertette: a méhnyakrák olyan rosszindulatú megbetegedés, amelynek hátterében a HPV áll. A szexuálisan aktív nők 50-80 százaléka átesik ilyen fertőzésen, így szinte az összes nő kockázatnak van kitéve. A HPV-fertőzésnek ráadásul nincsenek tünetei, sokáig lappanghat a szervezetben, sok év eltelhet, mire kóros elváltozás alakul ki. Ugyanakkor a nők többségénél nem alakul ki kóros elváltozás vagy méhnyakrák - hangsúlyozta.

A HPV-nek több mint száz típusa ismert. Az önkéntesen és térítésmentesen igénybe vehető vakcina elsősorban azon két HPV-típus ellen véd, amely a méhnyakrákok mintegy 70 százalékát okozzák - ismertette.

Oroszi Beatrix azt is elmondta, hogy Magyarországon a 15 és 44 év közötti nők körében a második leggyakoribb daganattípus, a méhnyakrák miatti halálozás több mint két és félszerese az európai átlagnak. Magyarországon 2008 és 2012 között évente átlagosan 407-en haltak meg méhnyakrák következtében, pedig a betegség megelőzhető és - ha időben felfedezik - gyógyítható. Magyarországon 2008 és 2012 között évente átlagosan 1490 új méhnyakrák-megbetegedést diagnosztizáltak, és évente átlagosan 407 nő halt meg emiatt, pedig a betegség megelőzhető és - ha időben felfedezik - gyógyítható. A korai felismerés kulcsa pedig szűrés.

Kovács Attila, helyettes országos tiszti főorvos kiemelte: a védőoltás eddig csak a fertőzés elleni küzdelem egyik módszere volt, most itt van a lehetőség, hogy rákot előzzünk meg vele. Mivel csak 2006-ban kezdték el a HPV elleni oltás beadását, még nincsenek arra vonatkozó adatok, mennyi időre nyújt védettséget, de az is lehet, hogy élethosszig tart a hatása - mondta.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére