Jelenlegi hely

Tudnivalók az általános iskolai beiratkozásról

Magyarországon – a köznevelési törvényben (2011. évi CXC. törvény) meghatározottak szerint - minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A tankötelezettség kezdete

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. [45. § (2) bekezdés]

A tankötelezettség kezdetéről
- az óvoda vezetője,
- ha a gyermek nem járt óvodába az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság,
- az óvoda, az iskola vezetője vagy a szülő kezdeményezésére az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság dönt.

A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt. [45. § (3) bekezdés]

Beiratkozás

Az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő március 1-je és április 30-a között – a kormányhivatal által közleményben vagy hirdetményben közzétett időpontban – köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni:
- a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt
- továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Az iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről a kormányhivatal közleményt vagy hirdetményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal.

A beiratkozással a tanuló tanulói jogviszonyba kerül az iskolával. [20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet]

A tankötelezettség elmulasztásának következményei

A jegyző gondoskodik az óvodai nevelésben részvételre kötelezettek nyilvántartásáról, a nyilvántartásból rendszeresen adatot közöl a kormányhivatal számára. A járási hivatal gondoskodik a tankötelesek nyilvántartásáról, a nyilvántartásból rendszeresen adatot közöl az állami intézményfenntartó központ és a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője számára, továbbá hivatalból elrendeli és felügyeli a tankötelezettség teljesítését, a szakértői vizsgálatokon való megjelenést.

A gyermek (tanuló) lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal ellátja a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása esetén a törvény vagy kormányrendelet által feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat.

A települési önkormányzat jegyzője az óvodás, a járási hivatal az állami intézményfenntartó központ útján a tanköteles gyermekekről vezetett nyilvántartást megküldi a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerint illetékes óvodának, általános iskolának. [Köznevelési tv. 45. § (8)-(10) bek.]

Forrás: http://www.noefon.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére