Jelenlegi hely

Ne márkát, terméket válassz! Hűtő- és fagyasztószekrényeket teszteltek a Tudatos Vásárlók

Budapest, 2022. november 11. – A kombinált hűtő, hűtő- vagy fagyasztószekrény is olyan háztartási eszköz, amely jó, ha sok éven át teljesíti a feladatát. Önmagában a választás is bonyolult dolog, mert sok szempontot kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy a számunkra legjobb döntést hozzuk és a kiszemelt termék hasznos kiegészítője legyen saját életvitelünknek. Tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat, de ha elég bátornak érezzük magunkat, akkor érdemes még a fenntarthatósági szempontokat is a vizsgálandó tényezők közé sorolni. Ha ezt megtesszük, biztos, hogy érezni fogjuk a hatását a mindennapjainkban, például egy-egy kedvezőbb villanyszámlán – mert ez mégiscsak egy 0-24-ben működő eszköz – vagy azon, hogy nem kell néhány évente új készülékért pénzt kiadnunk.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is tesztelte az aktuálisan elérhető modelleket. Ezúttal 156 kombinált hűtőt, 13 hűtő- és 7 fagyasztószekrényt, illetve 2 fagyasztóládát teszteltek a nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Így 18 márkától összesen 178 készülék adatlapja segíthet minket a döntésben vásárlás előtt. Többféle hűtő típust is teszteltek: beépíthető hűtőket, többajtós vagyis multidoor és kétajtós vagyis side by side modelleket, illetve a leggyakoribb szabadon álló hűtőket. Vizsgálták a termékeket hűtési és fagyasztási hatékonyság, energiatakarékosság, megbízhatóság, zajkibocsátás és felhasználói élmény tekintetében is. Abban ne reménykedjünk, hogy találunk olyan terméket, amelyik minden szempontból kiválóan muzsikál. Ezért gondoljuk végig alaposan, hogy számunkra mely jellemzők a legfontosabbak és aszerint válasszuk ki az optimálisan teljesítő terméket. Kompromisszumra szüksége lesz. De jó hír, hogy a legtöbb termék jól, sőt, nagyon jól teljesített a teszteken, úgyhogy van miből válogatni, ha már megvan a konkrét célunk. Miből, mennyit akarunk belerakni, esetleg szükségünk van-e extra funkciókra és szempont-e, hogy alacsonyabb legyen a rezsiköltségünk? Ha ez megvan, már böngészhetjük is, hogy mi való nekünk.

Kombinált hűtők

Ezekből találjuk a legtöbbet a tesztelt termékek között és a boltokban is, mert ez az, amire legtöbbünknek szüksége van a mindennapokban. A fentebb említett vizsgált szempontok közül nem meglepő módon a hűtési és fagyasztási hatékonyság a legfontosabb, ez számított bele legnagyobb súllyal az összesítő értékelésbe. Vizsgálatakor arra voltak kíváncsiak, hogy a berakott ételt mennyi idő alatt hűtik, illetve fagyasztják le a kívánt hőfokra, valamint arra, hogy mennyire tartják stabilan a belső hőmérsékletet, ha már korábban lehűtött élelmiszerek mellé újabb ételt rakunk be. Az AEG SCE818E8TS, a Whirlpool W7 931T OX, a Liebherr IKBV3264 és az Indesit INC18 T311 készülékek érték el a maximális legjobb eredményt hűtési hatékonyság tekintetében. Viszont nem mindegy, hogy milyen áron, mert mindezt például a Liebherr IKBV3264 készüléke rendkívül magas energiafogyasztás árán érte el úgy, hogy nem is egy olcsó készülék a maga 611 000 Ft-os átlagárával. Fagyasztási hatékonyság vizsgálatánál pedig abszolút győztesek az LG modellek.  

Összeségében két Samsung és egy LG termék végzett a lista élén. Elmondhatjuk, hogy 90% feletti eredményeket ez a két márka ért el a tesztben. A dobogósok átlagára 247 000 Ft és 296 000 Ft között mozog. Jól hűtenek, energiatakarékosak és a hőmérsékletet is stabilan tartják.  

Azonban mielőtt az rögzülne bennünk, hogy egy-egy márka jobb, mint a másik, felhívjuk arra is a figyelmet, hogy van olyan tesztelt LG és Whirlpool modell, amelyik a lista végén kullog 190-260 000 Ft-os átlagáron, így inkább azt az üzenet vigyük magunkkal, hogy ne márkát válasszunk, hanem terméket. Mert igen, előfordulhat, hogy találunk egy márkán belül kiválóan és alig-alig teljesítő darabokat is.

A legalább 75 százalékos, vagyis jó eredményt elért kombinált hűtők közül a legolcsóbb a maga 121 000 Ft-os átlagárával a BEKO RDSA280K30WN.

Hűtőszekrények

A 13 tesztelt hűtőszekrény mind szép eredményeket ért el összesítésben. Azonban vannak különbségek a különböző termékek hűtési hatékonysága, energiafogyasztása vagy éppen zajszintje között, ezért érdemes utánajárnunk annak, hogy melyik mire képes, hogy a végén a saját prioritásainknak megfelelően tudjunk dönteni. Az AEG RKB539F1DW hűtőszekrény például nem lesz a legjobb barátunk, ha csendes társra vágyunk a konyhában.

Fagyasztószekrények, fagyasztóláda

A fagyasztási hatékonyságuk – mennyi idő alatt fagyasztják le a berakott élelmiszert – nem kimagasló három termék kivételével, cserébe pontosan tartják a beállított hőfokot, és áramszünet esetén sokáig képesek hidegen tartani az ételeket.

A már említett márkanév mellett, az ár sem garancia arra, hogy olyan terméket vásárolunk, amivel elégedettek lehetünk. Az alábbi grafikon szemlélteti az aktuálisan elérhető modellek árának és a tesztelés során elért eredményének kapcsolatát. S mint annyiszor, most sem a legdrágább lett a legjobb.

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
Képek forrása: Canva

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére