Jelenlegi hely

Novemberben újraindul az Otthon Melege program: hűtő-, fagyasztó- és mosógép cserére lehet pályázni!

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség. 

Az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. 

Az államtitkár ismertette, a program célja, hogy a lakosság olyan hűtő, fagyasztó, valamint mosógép készülékeket szerezzen be, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez.

Három kategóriát különít el a tárca a program meghirdetésekor:

Az A+ kategóriában háztartásonként 25 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni. A tárca számításai szerint attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.

A PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÚTMUTATÓ ITT ÉRHETŐ EL

(A pályázat benyújtásához ügyfélkapu regisztráció szükséges!)

MIKOR LEHET PÁLYÁZNI?

A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun a rendelkezési keret kimerüléséig.

A tárca a tavalyi 600 millió forintos induló támogatási összeget, a tavalyi érdeklődése és a felhasznált összegek nagyságrendjére tekintettel kétmilliárd forintra emelte.

Weingartner Balázs ismertette, az otthon melege programban mostanáig 10 alprogramot hirdettek meg, ezeknek egy része az épületek energiahatékonyságának javítására, valamint olyan megújuló energiát hasznosító berendezések telepítésére, vásárlására szolgált, amelyekkel az energiafelhasználás csökkenthető. Eddig négy alprogram indult a háztartási nagygépek cseréjére - tette hozzá.

A programmal a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással. A  korszerűsítéseknek évente 260-270 millió kilowattóra lakossági energia-megtakarítás köszönhető, amely nagyjából 95 ezer, átlagos méretű magyar háztartás éves elektromos energiafogyasztása - mondta.

Azt is megjegyezte, hogy az Otthon melege programnak köszönhetően évente, átlagosan 10 milliárd forint rezsiösszeg marad a programban részt vevő magyar családoknál. Ez háztartásonként évente 10 ezer forinttól akár 180 ezer forintig terjedő megtakarítást jelent. Emellett jelentős a környezetkímélő hatása is van, hiszen minden évben 100 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás - ismertette az államtitkár.

Forrás: kormany.hu, MTI


Elérhetőségek

Pályázói e-mailhgcs2018@nfsi.hu

Pályázói telefonos ügyfélszolgálat
Ügyfélszolgálati idő:
Hétfő - Csütörtök: 8:00-16:00,
Péntek: 8:00-14:00

Telefonszámok:
+36 70 424 5393
+36 70 424 3949
+36 70 424 6883
+36 70 424 1802
+36 70 945 6542
+36 70 424 0922

Kereskedői e-mailhgcs2017.kereskedo@nfsi.hu

Kereskedői telefonos ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálati idő:
Hétfő - Csütörtök: 8:00-16:00,
Péntek: 8:00-14:00

Telefonszám:
+36 70 945 0004

Ügyfélkapus regisztrációval kapcsolatos tájékoztatás

Az ügyfélkapus regisztráció létrehozásával kapcsolatban, valamint a pályázat benyújtását érintő általános tájékoztatással az Országos Telefonos Ügyfélszolgálat (Kormányzati Ügyfélvonal) is segítséget nyújt a hét minden napján 0-24 órában.

Telefonszám: 1818
Külföldről hívható szám: +36 1 550 1858

Az ügyfélkapus regisztrációt, belépést érintő kérdésekkel kapcsolatban: 1.1-es menüpont

A pályázat általános feltételeit érintő kérdésekkel kapcsolatban: 7-es menüpont

E-mail cím: 1818@1818.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére