Jelenlegi hely

Ösztöndíj pályázat már 18 éves kortól a világ különböző országaiba

Ösztöndíjprogram az északi félteke országaiba és a Kárpát-medence szórványmagyarságához.

 

 


A fotó illusztráció! Forrás: freepik

A Kőrösi Csoma Sándor Programmal az Egyesült Államokba, Kanadába, Európa számos országába, Izraelbe és Törökországba, a Petőfi Sándor Program keretében pedig Erdélybe, Felvidékre, Vajdaságba, Horvátországba és a Muravidékre utazhatnak ösztöndíjasok. Július végéig lehet jelentkezni.

A KCSP és a PSP program célja, hogy ösztöndíjasokat küldjön ki a világ magyarságához a diaszpórába és a Kárpát-medencei szórványmagyarsághoz, ahol az ösztöndíjasok közösségszervezéssel foglalkoznak.


A fotó illusztráció! Forrás: freepik

Míg eddig csak 20 éves kortól lehetett pályázni, mostantól már a 18. életévüket betöltő, érettségizett magyar állampolgárok is pályázhatnak ösztöndíjasnak. A pályázók cserkésztevékenységben, hagyományőrzésben, oktató-nevelő munkában, valamint közösségi, sport-, média- és kulturális tevékenységben segítik majd a magyar közösségeket.

A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint az ösztöndíjra pályázók és a fogadószervezetek is elektronikus formában jelentkezhetnek a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu, illetve a www.petofiprogram.hu oldalon keresztül elérhető pályázati felület kitöltésével július 31-ig.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére