Jelenlegi hely

Rendhagyó tehetségversenyt hirdet az MCC Fiatal Tehetség Programja negyedikes diákoknak

A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja által szervezett II. MCC FIT Kaland Országos Tehetségverseny egyedülálló, hiszen több képzési területet felölelő országos tanulmányi csapatverseny, amely a negyedikes általános iskolás gyerekeket várja. Nagy lehetőség ez, hiszen a legjobb csapat tagjai válogató nélkül bekerülhetnek a FIT Program következő év őszén induló évfolyamába. 

   

A tehetségverseny célja, hogy a gyerekek csapatban együttműködve dolgozzanak egy izgalmas projekten. Egy csapatot 3+1 fő alkot; három negyedik osztályos diák és az őket segítő pedagógus vagy szülő, mint csapatkoordinátor. A 3 fős csapatoknak egy általuk előállított produktummal kell készülniük az általuk választott témakörben, melyek közé tartozik:

  •   a természettudományos kísérletek világa,
  •   a robotika rejtelmei,
  •   a pénzügyi tudatosság témaköre,
  •   a környezeti tudatosság,
  •   egészséges táplálkozás a tudatos egészségmegőrzés jegyében.

A verseny a csapatmunkára épít, érdekes feladatokkal segíti a gyermekek összerázódását, érdeklődésük kibontakoztatását. Nevezési díj nincs, a verseny teljes mértékben ingyenes.

A verseny menete:

Nevezés: 2018. nov. 1. - dec. 14. 23:59 között

  • Online forduló: 2018.12.15. - 2019.01.15. 23:59 között, saját elektronikus rendszerükben – A verseny első fordulójában egy online elérhető projektfeladatot oldanak meg a csapatok, amit szövegesen és fényképekkel/videóval kell dokumentálni.
  • Regionális forduló: 2019. február 15. - március 15. között a kecskeméti központban.
  • Országos döntő: 2019. április/május (pontosítás hamarosan) Budapesten.

A döntőbe kerülő, legjobb csapatokat és felkészítő pedagógusokat értékes nyereményekben részesítik.

JELENTKEZÉS!

És mi a FIT program?

A Mathias Corvinus Collegium képzésrendszerének legelső lépcsőfoka a Fit program,  amely felső tagozatos általános iskolásoknak (5-8 osztályig) nyújt tehetséggondozó képzést. Egy teljes tehetséggondozó pálya ívnek az első szakaszát jelenti, élmény pedagógiai alapú oktatást, mely teljesen alternatív módon közelíti meg a tanítást játékos kereteken belül. Izgalmas témákkal foglalkozhatnak a kisdiákok, úgymint a robotok világa, művészet és matematika, internetes tudatosság, színházi és építészeti ismeretek, média és filmesismeretek, élménybiológia, jövőkutatás, valamint a környezeti tudatosság.

A program olyan neves pszichológus szakértőkkel is együtt dolgozik, mint dr. Bagdy Emőke és dr. Kádár Annamária mesepszichológus, akik a FIT Program védnökei is egyben.


Jelenlegi 5.osztályos évfolyam - Kecskemét

 

Az MCC FIT Program hét városban (Beregszász, Budapest, Kecskemét, Szolnok, Pécs, Miskolc, Veszprém) saját oktatási központokban valósul meg. Inspiratív, otthonos képzési helyszíneiket a legkorszerűbb oktatási bútorokkal rendezik be. Központjaik közösségi térként is funkcionálnak.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 1996-ban jött létre, Tombor András magánkezdeményezésére; több mint két évtizede foglalkozik egyetemista és középiskolás gyerekek fejlesztésével. Célja, hogy a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg Magyarországon. Az MCC kiemelkedően tehetséges diákokat támogat abban, hogy a bennük rejlő tehetséget – szociokulturális helyzetüktől függetlenül – a legnevesebb oktatók és tanárok segítségével kibontakoztathassák és kamatoztathassák.

A FIT Program a Magyar Nemzeti Bank Pallas Alapítványainak támogatásával valósul meg.

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére