Jelenlegi hely

Változtak a gyerekek helyes étrendjének irányelvei Amerikában

A korábbiaknál jóval praktikusabb irányelveket fogalmazott meg a gyerekek helyes iskolai és otthoni  étkeztetéséről az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága, amely legfrissebb ajánlásában elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a fiataloknak - és a felnőtteknek is - mit kellene enniük, nem pedig arra, hogy mit nem.

"A szülőknek minden lehetőséget meg kellene ragadniuk arra, hogy apró, egyszerű változtatásokkal növeljék a gyerekeiknek kínált ételek és italok tápanyagértékét, az iskolában és azon kívül is" - idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál Robert Murray-t, az irányelveket összefoglaló nyilatkozat egyik vezető szerzőjét, az Ohiói Állami Egyetem munkatársát.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága szerint az étrendet az öt ételcsoportból - gyümölcsök, zöldségek, teljes értékű gabonafélék, alacsony zsírtartalmú tejtermékek és minőségi fehérjék - válogatva kell összeállítani, és a hét folyamán a lehető legváltozatosabban kell étkezni.

Az élelmiszereket azok legtermészetesebb, legkevésbé feldolgozott formájában kell fogyasztani. A szülők kis mennyiségű cukor, zsír és só felhasználásával tehetik vonzóbbá gyermekeik számára az egészséges, tápanyagban gazdag ételeket és italokat, fokozatosan növelve azok mennyiségét. (Jó példák erre az ízesített tejek, vagy a reggelire szánt, édesített, teljes értékű gabonák.) Az adagolásnál ügyelni kell arra, hogy a gyermek a korának megfelelő mennyiséget kapjon - olvasható a Pediatrics gyermekgyógyászati folyóirat hétfői számában.

A szervezet legutóbb 2004-ben adott ki irányelveket az iskolai étkeztetésre vonatkozóan. Idei nyilatkozatában összegezte az elmúlt évtized fejleményeit, egyebek közt, hogy az iskolákban változott az üdítőital-kínálat, és ma már egyéb módokon is korlátozzák a fiatalok hozzáférését a cukros innivalókhoz - olvasható a LiveScience című ismeretterjesztő portálon.

A gyerekek által hozott ennivalók azonban továbbra is problémát jelentenek - mutatott rá Murray. A diákok cukorkát, édességet hozhatnak magukkal az iskolába ebéd utáni nassolnivalónak vagy a különböző vásárokra, osztálytermi rendezvényekre. A szervezet szerint ennek kiküszöböléséhez a szülők és a tanárok felvilágosítására, és a gyermekorvosok nagyobb mértékű bevonására van szükség.

Keith Ayoob, a New York-i Albert Einstein College of Medicine táplálkozási szakértője szerint az új irányelvek legnagyobb pozitívuma az, hogy egyetlen ételt sem tiltanak, hanem megadják az embereknek az ahhoz szükséges információkat, hogy jó irányba változtathassanak gyermekük és saját étrendjükön egyaránt.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére