Jelenlegi hely

22. számú pályázat - Szélkirálynő - A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola 4. a osztálya (Szombathelyimami)

A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola 4. a osztálya elkészítette a Szélkirálynőt, Rumini, a kisegér hajóját.

Felkészítő pedagógus: Verasztóné Tóth Ildikó (osztályfőnök

Tavaly decemberben a Pagony Könyvkiadó és az imami internetes oldal egy közös pályázatot írtak ki, melynek célja az olvasás megszerettetése. A szülőknek kellett a neten egy kérdőívet kitölteniük a gyermekük olvasási szokásairól. Ez volt a "belépőnk" a pályázatra, melyet egy képzőművészeti alkotás elkészítésével kellett kiegészítenünk.

Negyedikeseim a téli szünetben elolvasták Berg Judit Rumini című regényét, amelyet feldolgoztunk, és vetélkedő formájában összefoglaltunk. Egy hónapig e projekt körül forogtak a gondolataink.

A szülők anyagi támogatásával sikerült a főhős, Rumini hajóját megépítenünk, a lányok még két kalandvágyó kisegeret is varrtak. Izgatottan várjuk az eredményhirdetést, hogy megtudjuk, megnyerjük-e a pesti színházlátogatást vagy a sorozat következő kötetét, esetleg a Rumini társasjátékot. De úgy gondolom, tanítványaim is érzik, hogy ők már nyertek. Megízlelték, milyen közösen alkotni, együtt dolgozni, egy csapat alkotó tagjának lenni. Én még annak is nagyon örülök, hogy többen kedvet kaptak a sorozat többi kötetének elolvasásához. 

 Az alábbi, gyerekek által készített videóban végig kísérhető a hajó elkészítése a kezdetektől a végéig:
https://youtu.be/ZI1EA-0N_eA

Az alábbi, gyerekek által informatikaórán készített videómontázsban a tanulók fogalmazzák meg saját szavaikkal, hogyan is dolgoztak több héten keresztül.

https://youtu.be/SpEcR0Wtgyk

Az alábbi albumban a kis fotósunk által készített összes kép látható, amiből csemegézve állították össze a gyerekek a montázst:

https://picasaweb.google.com/gothard2010tel/Hajokeszites4A?authuser=0&authkey=Gv1sRgCNGGy4TXmpebhgE&feat=directlink

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére