Jelenlegi hely

Bébiológia - 39. hét

Bébi(bi)ológa, azaz Manó fejlődése hétről hétre: a várandósság harminckilencedik hete.

39. hét

Vihar előtti csend.

A baba összegömbölyödött kis csomagként türelmesen várakozik. Nem is igen van kedve mozogni (kivéve, ha beültetett örökmozgó génjei vannak). Talán izgul ő is picit, érzi, hogy nemsokára minden megváltozik. Talán tart az ismeretlentől, mégis mindennél jobban várja a személyes találkozást. Beszélgessetek ezekről a dolgokról! Neked is segíteni fog! Könnyebb lesz az elengedés, ami egyben közelebb is hoz benneteket egymáshoz.

A születéshez minden készen áll: Minden szerve érett. Zsírraktárai feltöltve várakoznak, készen állva a testhőmérsékletet megtartására. (Azért egy réteggel több ruha, kissapka, pici takaró nem árt majd rásegítésnek.)

Tüdeje készen áll az első valódi légvételre.

Lehet, hogy még ma szülni fogsz!

Hossza 51-55 centi, súlya pedig legfeljebb 3,5 kiló körüli – ha szerencséd van…

A rajzot Mucsi Tina készítette, a szöveget pedig az ötgyermekes Kaposvárimaminak, azaz Patak Cs. Gyöngyvérnek köszönhetjük.

A rajz és/vagy a szöveg jogellenes (a szerzők írásbeli hozzájárulása nélküli)  felhasználása esetén a közzététel napi díja (kötbér) bruttó 25.000 forint képenként / mondatonként.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden cseppje kincs! Az anyatejes táplálás világnapja

Minden cseppje kincs! Az anyatejes táplálás világnapja

Az ENSZ 1992-ben az anyatejes táplálás világnapjává nyilvánította augusztus 1-jét, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatej fontosságára, valamint a szoptatás az anya és a gyermek közötti személyes kapcsolat kialakításában játszott meghatározó szerepére.
Mire jó a csend?

Mire jó a csend?

Túl nagy a zaj a világban, rengeteg inger, üzenet jut el hozzánk, állandóan szól valami. Értékessé vált a csend, hiszen a rohanó hétköznapokon kevés adatik belőle. Amikor nyáron egy hétre kiürült a lakásunk – táborozó gyerekek, üzleti úton lévő férj – „megcsendült a csend”.
„Elereszti a hasizmokat úgy, hogy a hasa kissé lesüllyedjen, majd elgondolkozik azon, hogy már megint milyen kövér lett az utóbbi időben”- avagy a nő és férfi közötti különbségek

Szégyenlős vagy csábító - avagy a nő és a férfi közötti különbségek a zuhanyzóban

Micsoda rendkívüli kihívást jelent az, ha valaki úgy dönt, megosztja sorsát, vagy inkább a fürdőszobáját egy ellenkező neművel... 
Hol zöldebb?

Zöldnek lenni trendi! Magyarország zöld térképe

Egy nagyon kedves olvasónk, Gábor kérésére most egy olyan hazai gyűjteményt hoztam el Nektek, amiben térképes és tematikus kereső segítségével tudjátok fellelni azokat a helyeket és szolgáltatókat, akik egy kicsit zöldebbé teszik mindennapjaitokat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére