Jelenlegi hely

Biztonsági gyermekülés – amit minden szülőnek tudnia kellene!

Az autós közlekedés számos veszélyforrást rejt. Sőt, hiába tartjuk be mi magunk a szabályokat, tele vannak az utak felelőtlen, sebességhatárt túllépő, meggondolatlan manőverekbe kezdő sofőrökkel. Az emberi mulasztás – figyelmetlenség, gyorshajtás - vagy akár egy műszaki hiba következménye pedig kisebb-nagyobb koccanás, karambol is lehet.

A legvédtelenebbek a legkisebbek: a csecsemők és a kisgyerekek. Gyermekünk testi épsége, életének védelme pedig rajtunk, felnőtteken is múlik.

Mégis mit tehetünk, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudhassuk a gyerkőcöt az utakon?

Nos, a kocsik biztonsági övét nem kisgyermekekre tervezték, így alkalmatlanok arra, hogy egy koccanás vagy akár egy hirtelen fékezés során kellő védelmet nyújtsanak. Ráadásul, amennyiben a kicsit felnőttekre méretezett övvel kötjük be, komoly kockázatnak tesszük ki. Ütközés esetén ugyanis az apróság súlyos sérüléseket szenvedhet, sőt az öv akár meg is fojthatja.

Sajnos még mindig akadnak olyan esetek is, amikor a gyermek a szülő ölében ül vagy a hátsó ülések előtt áll. Jó tudni, hogy a védelem nélkül utazó gyermek már viszonylag kis, - 50 km/h-ás - sebesség mellett történő karambolnál is testsúlya huszonötszörösének megfelelő erővel csapódhat az előtte lévő ülésnek vagy repülhet ki a szélvédőn. Belegondolni is szörnyű!

A megoldás a gyermek súlyához és életkorához igazodó gyermekbiztonsági rendszer használata.

E speciális eszköz használatát nem csupán a józan ész, és a kicsi élete, épsége miatti felelősségérzet indokolja, hanem a KRESZ szabályai is kötelezővé teszik. Ha pedig nem tartjuk be az előírásokat, bizony komoly büntetésre számíthatunk!

Melyek a legfontosabb tudnivalók?

  • Először is kiemelném, hogy 150 centiméter alatti gyermekünket – főszabály szerint - csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállíthatjuk.
  • Az egyik legfontosabb kivétel, hogy a harmadik életévét betöltött, 135 centiméternél magasabb gyermek a személygépkocsi hátsó ülésén biztonsági övvel rögzítve is szállítható, amennyiben az a testméretéhez igazítható.
  • De nincs szükség gyermekbiztonsági rendszer alkalmazására a menetrend szerint közlekedő autóbuszokban, a taxi hátsó ülésén vagy a mentő betegellátó terében sem.

Na de milyen is legyen az a bizonyos gyermekbiztonsági rendszer?

Csemeténk biztonsága érdekében olyan ülést válasszunk, amely illeszkedik alkatához, magasságához! A megfelelő termék kiválasztásához némi támpontot ad, hogy a biztonsági gyermekülések súlycsoportonként vannak kategorizálva. A legkisebbeknek úgynevezett bébikagylót, a nagyobb gyerkőcöknek, akik még nem elég magasak a gyárilag beépített biztonsági övek megfelelő használatához, pedig lehetőleg háttámlás biztonsági ülést válasszunk!

Célszerű, ha az ülés megvásárlása során velünk van a gyermek is, így kipróbálhatja, mennyire kényelmes, megfelelő –e a szélessége, a hosszúsága. A háttámla illetve a fejtámasz magassága egyébként akkor jó, ha a gyermek füle fölé ér. Ennek egy esetleges ütközésnél a fej védelme szempontjából van jelentősége.

Ezen felül van még egy fontos dolog: csak olyan ülést vegyünk meg, amelyen rajta van a biztonságot igazoló jóváhagyási jel. Ez igazolja, hogy az előírásoknak megfelelően kialakított, kellő védelmet nyújtó termékkel van dolgunk.

A gyerkőc testi adottságaihoz igazodó, biztonságossági előírásoknak megfelelő gyermekülés beszerzésével azonban még koránt sincs vége a tudatos, biztonságra törekvő szülő feladatainak!

Először alaposan át kell olvasni a használati-kezelési útmutatót:
Hogyan kell rögzíteni a gyerekülést? Menetiránnyal háttal vagy előre? Rögzíthető az első ülésre vagy inkább a hátsóra? Mi a teendő a légzsákkal?

Megannyi kérdés, amelyre a vásárlói tájékoztatónak – magyar nyelven - lépésről-lépésre, rajzokkal és ábrákkal illusztrálva választ kell adnia.

Néhány fontos óvintézkedésre ugyanakkor én magam is felhívnám a figyelmet.

Ne sajnáljuk az időt arra, hogy minden egyes indulás előtt – sőt, hosszabb út esetén akár többször is – leellenőrizzük, a rögzítés kellően feszes –e! A kellő védelem érdekében elengedhetetlen, hogy a gyermekülés saját övrendszerét a ruházat vastagságától függően állítsuk be. Bár mostanság a forróság és az kicsik kiizzadása a probléma, lesz még hűvös idő. Épp ezért említeném meg, hogy ha hideg van, célszerű a kabátot levennünk a lurkóról mielőtt beültetjük az autóba, mert a csúszós anyagú dzsekiről, anorákról könnyen lecsúszhat az öv. Miután feszesre húztuk az övet, természetesen be is takargathatjuk a gyermeket, nehogy fázzon.

A legtöbb gyerkőcöt hamar elnyomja az álom, ha autóban utazik. Ugyanakkor, ha csemeténk felettébb örökmozgó, bizony nehezen viselheti az órákon át tartó kötöttséget. Ilyenkor sokat segíthet, ha útközben játszunk vele. Ügyeljünk azonban arra, hogy csak könnyű, puha játékok kerüljenek a kezébe, hiszen a kemény tárgyak komoly sérüléseket okozhatnak egy esetleges ütközés során. A kalaptartóra se helyezzünk nehéz dolgokat, mert fékezéskor azok előrerepülhetnek, és súlyos sebeket ejthetnek a velünk utazó gyermeken.

Csupán némi elővigyázatosságra, odafigyelésre van szükség, de a számunkra legfontosabb ember élete, testi épsége múlhat rajta!

Vigyázzunk hát rájuk, az utakon is!

dr. Farkas Nóra
 

Mit szólnál, ha valaki – virtuálisan – megfogná a kezed és megmutatná a kiutat abból a kusza, átláthatatlan labirintusból, amit egy átlagember számára a jog világa jelent? Szeretnél egy olyan oldalt, ahol közvetlen hangnemben, közérthetően segítenének neked abban, hogy a mindennapok során felmerülő feladatokkal bátrabban, tudatosabban nézhess szembe? Csatlakoznál egy olyan közösséghez, ahol biztos lehetsz abban, hogy szakmailag megalapozott tanácsokat kapsz?

Ha a válaszod igen, tarts az Anyaközlöny csapatával! Szeretettel várunk! www.anyakozlony.hu

Nóra és Viola

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére