Jelenlegi hely

A gyógyszereket nem csak szedni, tárolni is tudni kell!

Természetesen este éri utol a gyereket a betegség, ezért is van mindig a hűtőben köhögés - és lázcsillapító, meg minden más, ami megmaradt az előző betegségekből.

Reggel útnak indultam a beteg gyerekkel az orvoshoz. Két gyerekes anyaként szinte már biztosra tudom, hogy mit fog felírni, ezért gyorsan bepillantok a hűtőbe, melyek azok a gyógyszerek, melyekkel rendelkezik a kis házi patikánk.  De valljuk be, nem minden orvosságról tudjuk, hogy hogyan szabad tárolni, illetve meddig tart a szavatossági ideje! Sajnos már tele van a hűtőajtó mindenféle - ki tudja mire való - készítményekkel, ezért elhatároztam, hogy rendet teszek és megfogadok egy két szabályt, amivel megkönnyíthetem a dolgom. 

Miután megvásároltuk a gyógyszert, ne csak arra figyeljünk, hogy az orvos által előírt adagolással vegyük azokat be, hanem arra is, hogy hogyan tároljuk őket!

5+1 Tipp a helyes tároláshoz

  1. Minden készítményhez megtalálhatjuk a dobozában a betegtájékoztatót: érdemes nem csak elolvasni, de megtartani is.
     
  2. Helytelen tárolás esetén veszíthetnek hatékonyságukból, sőt, egyenesen veszélyessé is válhatnak a gyógyszerek. A tablettákat, kapszulákat, szirupokat általában hűvös, száraz helyen kell tartani, ahol nincs kitéve napsugárzásnak. A szemcsepp, fülcsepp, krémek, kúpok, illetve a legtöbb, gyógyszertárban kikevert készítményeket hűtőszekrényben szabad tárolni.
     
  3. Nagyon fontos a lejárati idő figyelése, és az is, hogy meddig szabad tárolni felbontás után az adott szert. Ha a gyógyszer felbontás után hosszabb ideig tárolható, érdemes ráírni a dobozra a felbontás dátumát. (Ha pedig csak pár napig, akkor rögtön megszabadulni a maradéktól.)
     
  4. Mi tegyünk a lejárt, fel nem használt gyógyszerekkel? Vissza kell vinni a gyógyszertárakba, ahol az arra szolgáló gyűjtődobozokban elhelyezik el őket.
     
  5. Érdemes havonta átnézni a gyógyszereket e szempontok alapján. Így elkerülhetjük a felesleges gyógyszervásárlást, és nem ér meglepetés, ha fájdalomcsillapítót kell beadni a gyerekeknek, mert mindig friss gyógyszereket találunk gyógyszeres szekrényünkben.

    +1  Gyógyszer gyermekektől elzárva tartandó!
            Minden adag bevétele után tegyük vissza az üveget, dobozt a neki szánt szekrénykébe, így biztonságos és elejét vehetjük a gyógyszerbaleseteknek.

 

Szerző: szolnokimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére