Jelenlegi hely

A késői serdülés betegséget jelezhet

A pubertás egy igen fontos időszak a gyerekek fejlődését tekintve, ennek ellenére sok szülő félve tekint erre az életperiódusra, hiszen gyermekük a hormonváltozások miatt nem csupán lázadóbbá válik, de egy lépéssel közelebb is kerül a felnőttkorhoz.

Sokan ezért titkon reménykednek abban, hogy minél később következik be a serdülés, ám az sem jó, ha túl sokáig várat magára, ugyanis az betegséget jelezhet. Ezzel a problémával foglalkozik a cikkben dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Mikor van itt a pubertás ideje?

Erre a kérdésre nehéz pontos választ adni, ugyanis minden gyermek más-más ütemben fejlődik, ezért lehet, hogy valaki pár évvel előbb, illetve később lép a serdülőkorba. Ám a szakirodalom szerint amennyiben a fiúknál 14, a lányoknál 13 korig nem indul meg a folyamat, akkor az betegséget jelezhet- ezért érdemes szakemberhez fordulni. Kórosnak tekinthető az is, amikor bár a gyermeken elkezdődtek a változások, ám egy bizonyos ponton megállt.

A pubertáskor igen fontos a fejlődés szempontjából, hiszen ekkor alakulnak ki a másodlagos nemi jellegek, valamint a szervezet elkezd felkészülni az utódnemzésre. A lányoknál megindul a mellek megnagyobbodása, megjelenik az első vérzés, (általában 12-13 évesen), a fiúknál pedig növekedésnek indulnak a herék és a hímvessző, később pedig kialakul a férfias testalkat, valamint megindul a mutálás.

Magáért a felgyorsult növekedésért a nemi hormonok felelnek. A folyamat hosszú hónapokat, akár éveket is igénybe vehet, melyet több belső elválasztású mirigy hormontermelésének összehangolt működése irányít.

A késői serdülés okai

A késői serdülésnek több oka is lehet, ám a rosszabb szociális státusz, a krónikus betegségek megléte, illetve a fizikai túlterhelés mellett anatómiai, hormonális okokkal is szükséges számolni.

Fiúknál a késői serdülés esetében a növekedés is késik a társakhoz képest. Ez a probléma gyakran valamelyik szülőnél is fennállt.  A késői serdülés oka lehet a hormontermelés és/vagy here működési zavara, és hátterében a GnRH-FSH/LH (hypophysis-agyalapi mirigy) tengely hibája,illetve pajzsmirigyzavar, valamint bizonyos szindrómák (pl. Prader-Willi-szindróma) állhatnak.

Lányoknál a probléma mögött gyakran petefészek-elégtelenség, Turner szindróma, genetikai okok, illetve ösztrogénhiány áll az GnRH/LH/FSH/ elégtelen működése következtében. Ennek oka sokszor anorexia nervosa.

Hormonterápiával az egészséges önbizalomért

A serdülés késése, esetleg teljes hiánya gyakran önbizalom-hiányossá teszi a gyermeket, ezért fontos a mielőbbi terápia. Ez alapos, előzetes kivizsgálás (labor, CT, MRI, csontkor meghatározása) után általában személyre szabott hormonterápiát foglal magában, mely lehet tesztoszteron/ösztrogén pótlása.

Forrás: endokrinkozpont.hu/csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére