Jelenlegi hely

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.

Több generáció nőtt már fel Richard Scarry Tesz-Vesz városról szóló meséin. A játékos, humorban gazdag könyvekben a szöveg és az illusztráció szervesen egészíti ki egymást. Scarry állatkarakterei úgy élnek, ahogy mi, emberek: iskolába járnak, dolgoznak, vásárolnak, orvoshoz mennek, ha betegek, és persze az étkezések is fontosak a számukra. A Móra Kiadónál megjelent Asztalhoz! című könyvből a gyerekek könnyen megérthetik, hogyan kerül az étel az asztalra, illetve megtudhatják, hogyan viselkedjünk illedelmesen, ha együtt étkezünk.
    
A Tesz-Vesz város segítségével felfedezhetjük az iskolát, megismerhetünk különféle foglalkozásokat, járműveket, népeket és országokat. Ebben a különleges világban a szereplők hétköznapi élethelyzetekben mutatnak példát arra, hogyan lehet egymást és a világot tisztelve, derűsen élni. Hibázni vagy csintalankodni persze lehet, de nem a másik rovására. Akadnak komisz karakterek is a könyvekben, de ők jellemzően pórul járnak, hiszen viselkedésükkel éppen hogy kirekesztik magukat az egyébként barátságos és befogadó állat-társadalomból.

Tesz-Vesz város lakóival egy friss sorozatban is találkozhatnak az olvasók:

Ezekben a könyvekben egy-egy napjainkban is fontos témában mélyedhetnek el az ovisok. A Mentsük meg a bolygót! és a Légy jól nevelt! után most az Asztalhoz! című kötet jelent meg a Móra Kiadónál. Utóbbiban nemcsak a közös étkezésekről és az egészséges táplálkozásról találunk információkat, hanem izgalmas rejtvények is várják a gyerekeket.

A teljes Tesz-vesz sorozatot ITT TALÁLOD!



  

Richard Scarry 1919. június 5-én Bostonban született. Iskolái elvégzése után a helyi szépművészeti múzeumban folytatta tanulmányait. Az USA hadseregének térképeket és grafikákat készített a világháború alatt, majd több magazinnál is dolgozott. Az 1940-es években ismerkedett meg későbbi feleségével, Patricia Murphyvel, akinek több könyvét is illusztrálta. 1949-ben kopogtatott be először gyerekkönyvével a New York-i Golden Books Kiadó ajtaján. A Tesz-Vesz város lakóiról szóló első kötet (Best Word Book Ever) 1966-ban jelent meg. Magyarországon a nyolcvanas évektől kezdve olvashattak Cicóról és barátairól a lelkes rajongók.



    

Richard Scarry örökségét fia, ifj. Richard „Huck” Scarry viszi ma tovább, aki már gyerekkorában is segített kiszínezni apja néhány történetét. A mesék egyik legnépszerűbb karakterét, Cicót (angolul Huckle) róla formázta édesapja. Huck Scarry többször járt már Budapesten, és különféle rendezvényeken együtt rajzolt a kis rajongókkal. 2024 őszén a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Móra kiadó vendége lesz.

Forrás: www.mora.hu
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére