Jelenlegi hely

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, később az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.

Az olvasás szeretete csecsemőkorban kezdődik?

„A korai fejlesztés híve vagyok, de csak azok a módszerek használnak, amelyek a baba korának megfelelőek. Az olvasás ismerete és szeretete a csecsemőkorban kezdődik” – véli Kovács Zsanett. Ez nem azt jelenti, hogy három-négy évesen meg kell tanítani a gyermeket olvasni.

Kovács Zsanett jelenleg a Móra Kiadói Csoport marketingvezetője. Nyelvtanárként végzett, a szakterülete az egynyelvű nyelvoktatás, amelynek a módszertana nagyon hasonlít az anyanyelv elsajátításához. Gyermekirodalmat is hallgatott, szakdolgozati témája a babakori olvasóvá nevelésről szólt. Marketinges munkája mellett gyerekkönyveket szerkeszt, és nem utolsósorban imád olvasni.

Inkább a meseolvasás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet:

napi 15-20 perc foglalkozás másfél-két év előnyt jelent az iskolában a kortársakhoz képest.

„A babaolvasás nehézsége, hogy két-három éves korig alig érkezik visszacsatolás, azonban a gyermek ennek ellenére is mindent rögzít” – magyarázza. Elmondta, egyre több kismama már a terhesség ideje alatt verseket olvas fel, és a kísérletek őket igazolják.

A megszületett csecsemő felismeri a ritmust, megnyugszik tőle, így az édesanya szavát már korán összeköti a baba a biztonságérzettel.

Már egy kevés foglalkozás is fejleszt?

A babák agyának fejlődését a 80-as években kezdték vizsgálni. Úgy tapasztalták, hogy az agy fejlődése a fogantatás utáni ötödik héten megkezdődik, és onnantól fogva minden nyomot hagy benne annyira, hogy ha valaki ritmusos szöveget, pl. mondókát mond a még pocakban lakó babának, ő arra ismerős szövegként reagál a születése után. Így má érthető, hogy miért hat fejlesztően egész kevés foglalkozási is a kicsire.

A korai fejlesztés a gyermek egész életére kihathat

Erős kapcsolat figyelhető meg a korai „tanulási” élmények és a későbbi elsajátítási képességek között.

Az olvasás fejleszti a memóriát, a képzelőerőt, a kreativitást, az érzelmi gazdagságot, ezek a televízió segítségével csak korlátozott módon alakulnak ki, pedig a munkához, a társadalomba beilleszkedéshez ezekre szükség van.

Komoly vita folyik arról, hogy az agy képességeit a született tulajdonságok, vagy a külső körülmények határozzák-e meg. A kétszázmilliárd agysejt kialakulása az első pár hónapban a génektől függ. Az viszont már a szülők módszereitől is függ, hogy ezekből mit lehet kihozni. Úgy gondolja, sokat tehetünk a korai fejlesztéssel a funkcionális analfabetizmus ellen. Ellentmondásnak tűnik, hogy hivatalosan ugyan egy-két százalékos az írástudatlanok aránya, valójában a népesség egynegyede képtelen ezt a tudást a gyakorlatban is kamatoztatni.

Minden korosztálynak létezik megfelelő könyv

Csecsemőkor

Már a szülés után megismerkedhet a gyermek a könyvekkel. A csecsemők két hónapos korukig csak 30 centiméter távolságra látnak, így az erős kontúr az elsődleges. Erre a célra a „fekete-fehér” könyveket ajánlják. Ha a baba elfáradt, akkor elfordítja a fejét, ez esetben hagyni kell pihenni – tanácsolta.

A babával "közös" olvasásokhoz a verseket, mondókákat, dalokat tartalmazó kötetek a legjobbak. Azt mondják a nyelvtanulásról, hogy sohasem lehet elég korán kezdeni, ami igaz is, mert csak nyolc hónapos korig képesek a gyermekek az összes hangzót befogadni. Ezt követően akcentussal tanulhatnak csak nyelveket, ezért érdemes lehet kétnyelvű, háromdimenziós lapozókkal fejleszteni a kisbabákat, ezekből angol, német és francia nyelvű is elérhető már.

„A babák a negyedik hónaptól felismerik a saját nevüket, a hatodiktól reagálnak a korábban hallott szavakra”

Féléves kor

Ebben az időszakban a lapozók, a leporellók, a mozgásos játékok kerülnek előtérbe. Lehet néhány oldalas ismeretterjesztő könyveket is a gyermek kezébe adni. A manipuláció válik fontossá a nyolc-tíz hónapos kor felett, kedveltek a szókincsfejlesztő böngészők, a habszivacsból készült játékok.

Totyogós korszak

A második életév betöltését követően lehet az első valódi olvasókönyveket a gyermek kezébe adni, ezekben a nagy képek melletti szöveg azt írja le, amit az illusztrációkon láthatunk.
Egyre jobban érdekli a kicsiket saját világuk, ezért a napi történésekett, feszültségeket modellező szerepjáték könyvek hasznosak lehetnek. A színek, formák felismerését segítő füzeteket is okos ötlet beszerezni, emellett törekedni kell a finommotorikus készségek fejlesztésére.

Papír kontra digitalizáció?

Ha papírkönyv pártiak is vagyunk, hasznos lehet utazások alatt a tabletekre letölthető BOOKR Kids Mesetár. Az Android alapú, előfizetés ellenében használható alkalmazás a három és tíz év közöttieket célozza meg, a gyermek láthatja és hallhatja a mesét, a szöveg aktuális részét ki is emeli a program.

Fontos, hogy a szülők és pedagógusok nyitott hozzáállása, hogy törekedjenek a sokszínűségre, s fogadják el, ha más tetszik a gyermeknek. A kisgyermekkorban befektetett energia az iskola és a munka évei alatt kamatostól térül meg.

Forrás: Debrecenimami Család Expo 2019; mora.hu

; kép: bookrkids.com; Pexels / Cottonbro, Anastasia Shuraeva; Pixabay.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére