Jelenlegi hely

4 könyvajánló leendő elsősöknek! Csak hogy könnyebb legyen a kezdet!

Elsős lesz a gyerekünk, hú, nagyon nagy élmény, főként az első gyermeknél! Nemcsak nagy élmény, de egyben egy félelmetes, titokzatos világ eljövetele is számunkra. Bizony nekünk szülőknek is hatalmas feladat ezt az új helyzetet megélni.

Legszívesebben beülnénk melléjük az iskolapadba. De nem tehetjük. Viszont tehetünk mást! Nagyon szuper könyvek vannak, amik segítik a gyerekeket, megérteni mi vár rájuk az első napokban, és a szülőknek is nagy segítség a könyvek által elfogadni azokat a dolgokat, amikkel a csöppségük napokon belül szembekerül. Magyar írónőktől gyűjtöttünk könyveket, melyekben a történetek a mi iskolánk kezdéséhez hasonlítanak. Tudni fogjátok, hogy mik azok a fontos dolgok, amikre rá kell kérdezni az első napokban, és nemcsak az jön majd: Szia, na milyen volt a napod? vagy Mi volt az ebéd?

Szétnéztünk a Libri Könyvesbolt polcain, ezek azok a könyvek, amelyeket feltétlen olvassatok el az első osztályba készülő gyereknek!

Mi ezzel kezdtük, ne is mondjam, hogy hányszor olvastuk, nagyon szerették a gyerekek, sőt még most 2. osztályban is felettébb érdekes olvasnivaló!  

Finy Petra: Iskolások kézikönyve Lányoknak és az Iskolások kézikönyve Fiúknak

 

"Amikor az ember gyermeke iskolába megy, hajlamos túlzottan aggódni érte. Én legalábbis így jártam. Legszívesebben beültem volna a lányom melle a padba, hogy segítsek neki eligazodni ebben a titokzatos világban. Aztán végül nem ültem be mellé (el sem fértem volna rendesen), de úgy ereztem, lenne néhány gondolat, melyet szívesen megírnék erről a varázslatos és kalandos élethelyzetről. Ezt a néhány gondolatot tartalmazza az Iskolások kézikönyve, mely nem más, mint egy kedves és humoros útmutató első osztályosoknak. Legnagyobb örömömre a könyvet Pásztohy Panka színes és derűs képei díszítik, melyek nemcsak az iskolát mutatják be részletesen, de gyöngéd humoruk segít az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmek feloldásában is."

Szeretettel: Finy Petra

Az eredeti (lányos) változat mellett most már kapható a kifejezetten fiúknak szóló verzió is! A könyv remek alap arra, hogy az iskoláról beszélgessünk, a gyerekünk elmondja, milyen félelmei és várakozásai vannak, mit talál aggasztónak és milyen kérdései vannak az iskoláról. Finy Petra könyve remek kedvcsináló, suli előtt érdemes alaposan átforgatni.

Janikovszky Éva : Már iskolás vagyok

Egyszerűen imádtuk, könnyen megérthető a kicsik számára, gyorsan azonosulnak a szereplőkkel, sőt mi több még egy évig fejből kellett folytatnom minden este Dani és Pöszke történetét. Gyakorlatilag végigkísértük az első osztályt! Van egy előző része is a Már óvodás vagyok!, de mi nem tudtunk róla, így az iskolással kezdtük és utána, már követelték, hogy szerezzük be az előző részt is.

Na de jöjjön a könyvajánlónk:

Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Annak a boldog ténynek a jelzése, hogy már iskolás a viselője. Dani is büszke örömmel indul az iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van, amikor jó, s van, amikor rossz. Óvodás kis barátnője, Pöszke, aki „évvesztes", és még nem mehet iskolába, arra kíváncsi, mire jó az egész iskolába járás, az írni, olvasni, számolni tudás. Ő úgy döntött, hogy óvodás marad, mert úgyis óvó néni akar lenni, és azt az óvodában tanulja meg az ember. Vagy mégsem? Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.

Vadadi Adrienn: Leszel a padtársam?

Lea, Peti, Maja, Ákos, Dorci, Dani: a nagy ovisok iskolába mennek! Persze vannak új gyerekek is: a mindentudó Eszti, az icipici Fülöp, Árpi, az álmodozó, Soma, a vagány. Ki félénken lépte át az iskola küszöbét, mint Maja, ki maga­biztosan, mint Lea, de egy biztos, mindannyiuknak rengeteg újdonságot tarto­gatnak az elkövetkező hetek!

Mert bizony itt már órák vannak és órarend, ­jelentkezés váltja fel a bekiabálást, testnevelés van torna helyett, az ebédlőben sem tesznek mindent a gyerekek elé. Szép lassan a rajzolás, ugrándozás és sok-sok érdekes játék közepette írni, olvasni, számolni is megtanulnak az újdonsült elsősök, akik hamar rájönnek: az iskolában éppen olyan jó lenni, mint az oviban! Minden alsós polcán ott a helye!

SZÜLŐKNEK AJÁNLJUK:

Deákné Bancsó Katalin: Minden kezdet nehéz - Az iskolakezdés problémái

Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolakezdés. Az, hogy milyen lesz a gyermek és az iskola viszonya, nagyban függ attól, milyen sikerek, kudarcok érik az első osztályban. A könyv valamennyi tantárgy tanulási nehézségeire játékos megoldást kínál. Segítségével a tanulás, a gyakorlás nem kényszerű rossz, hanem kellemes időtöltés lesz. A könyvből a szülők tájékozódhatnak az egyes tanítási módszerekről, megtalálják benne a mindenre gyógyírt nyújtó szeretet kifejezésformáit is.

Még nem késő beszerezni ezeket a könyveket. Boldog suli kezdést kívánunk minden kis lurkónak és ajánljátok jó szívvel az elsős szülőknek!

Makai Marianna - Kecskemétimami
Libri könyvesbolt ajánlásával
Kecskemét Malom Központ II. emelet

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére